Az a két állameszme, amely a kontinensen Franciaországgal az élen egymást felváltotta a XVIII. század­ban, olyan két különböző képlete a közjognak s a poli­tikának, hogy a modern parlamenti válságnak okait egészen itt, ebben a változásban kell keresnünk. Az egyik a középkor állameszméje, a patriarchális nem­zeti állameszme, amely a kontinensen a XVIII. és XIX. század-béli forradalmakig tartotta fenn közjogi berendezéseit és egyéb intézményeit. Az állam poli­tikai és közjogi képességekkel felruházott tagjai a nemesek voltak, és ezt a jogcímet a nemesi adomány­levél igazolta.

Az új állameszme, mely felváltotta a nemzeti állam közjogi fogalmát, a népi állam eszméje volt. Ez a népi állameszme uralkodik ma is, bár Európa nem egy álla­mában, mint Olasz- és Németországban kritikus nap­jait éli. A népi állameszmében új államjogi fogalom tűnik fel: a nép fogalma, amelynek nincsen még meg­határozása, mert nagy tömegek konglomerátuma, és tagjainak nincs semmi olyan sors- és célközösségi ismertetőjegye, mint volt a nemességnek a rendi alkot­mány alatt. „Mindenütt - mondta Gneist erről a válto­zásról - feloldódnak azok a tagozatok, amelyek a korábbi rendi államban a birtokot és munkát összekap­csolták. [...] A személyi életközösségek felbomlása az embereket vidéken és városokon új módon, új szük­ségletek, új igények szerint csoportosítja. [...] Az új társadalom tagjai mindmegannyi típusai egy oly alaku­lásnak, amelyre századunk nem képes többé rendszeres beosztást találni.” [1]

Az új fogalmat azonban a kor világnézete segítette meghatározni. Ez a világnézet, amely ugyancsak Angliából indult ki az ipari forradalomnak nyomán, merkantil, majd materialista gondolkodással árasztja el az egész civilizált világot. Hihetetlen gazdasági célok fejlődnek ki e világnézet nyomán, és nálunk is, ezeknek az angol gazdasági eszméknek a hatása alatt gazdasági tevékenységünk merkantil felfogásától várják legjobbjaink mind állami, mind egész szellemi életünk felvirágoztatását is. „Ezek - Írja Trefort Ágoston a mi népi államunk ébredése idején erről a korról [2] - ti. az anyagi érdekek - teszik most az európai polgáro­sodás honaiban azon szembetűnő életkérdést, mely kö­rül a szellemek majd közvetlenül, majd közvetve, ösz­tönből forognak, s melynek megfejtése által az emberi­séget hivatásához képest a műveltség és jólét magasabb fokára emelhetni vélik. [...] Anglia külső és belső politikájában anyagi érdekek rejlenek, s ezért békeköté­seknél, diplomáciai tanácskozásokban kereskedési érde­keit mindig szemmel tartja.“ De Trefort maga is ettől a szellemtől várja a haladást, s a hazaszeretet alapjává is a polgárságnak a javakhoz való viszonyát teszi. „Amerikában - úgymond - az anyagi érdekek kifej­tése a közboldogság és haladásnak feltétele, s a jólét függetlenné tevén az embert, nemes önérzetet, erkölcsiséget s hazaszeretetet szül, mert csak az, ki a polgári tár­saság javaiban részesül, igyekszik hona javát, öreg­bíteni.“

A nemzeti életközösségnek ilyetén való felbomlása és értékeinknek a „javakhoz“ való igazodása egy új fogalmat szül: a társadalmat, ahol „a dolgok új alaku­lása az embernek az élet külső javai elsajátítására és azok feletti uralomra irányuló hivatásában leli alap­ját.“ [3] A nép pedig nem más, mint ennek a társadalomnak államban, állami főhatalom alatt álló szervezett része. [4] A nép tehát valójában csupán államjogi kate­gória. Állam nélkül népről nem beszélhetünk. Amíg ugyanis a társadalom önkéntes alakulások emberhalmaza, és benne az egyének közös jegyei külső célok sze­rint ismerhetők fel, addig a nép a társadalomnak állami keretek között élő része, amelynek tagjai ugyan­csak külső ismérvek, éspedig közös szolgáltatások (köz­teherviselés, közigazgatás, honvédelem) és közös jogok alapján tartoznak össze. A „nép“ az államhoz jogilag tartozó személyek összesége. Ezt a jogi hozzátartozást az állampolgárság fejezi ki. [5] A nemzet ezzel szemben az állam felett álló szellemi közösség, belső tartalom, lélek, amely célokat tűz ki, eszményekért harcol, bol­dogságot akar, és más nemzetektől sajátosan megkülön­böztethető éppen ezen szellemi tulajdonainál fogva, bármely nép, vagy társadalom tagjai között is nyil­vánuljon meg élete. Ez a személyi lét, öntudat alkot államot, amikor a szervezetlen társadalmat területek szerint néppé kovácsolja. Téves tehát az az államböl­cseleti felfogás, hogy a népből lesz a nemzet, mert az elemi személyi valóság nem a nép, hanem éppen a nem­zet. [6] A népnek akarata nincs, mégis a liberális demo­kráciák népakaratról és népképviseletről beszélnek, holott ezek a pszichikai vonatkozású kategóriák lélektanilag nem is bizonyíthatók.

A nép ennélfogva materiális világnézeti kategória, mert aminek nincs sajátos életműködése, aminek nin­csen személyi léte, akarata, lelke, géniusza, annak csak annyi értéke van, amennyit az anyagi javak, jólétünk és gazdagodásunk között jelenthet.

A nép-államban az ember szolgálata a földön abból áll, hogy termeljen, jelszava a többtermelés, s az ember mint termelési erő találja meg értékét a társadalom­ban, tehát az államban is. Minden embernek köteles­sége, hogy minél több gazdasági produktum kerüljön ki keze alól, mert ezzel fogja mind a maga, mind em­bertársai boldogulását előmozdítani. Ezt a célt jelöli ki Széchenyi is a magyarság elé, s amint Szekfű Gyula mondja egyik tanulmányában, ez a Széchenyi által kijelölt cél váltotta fel a nagybirtok megszűnt törté­neti szerepét, s ez biztosította máig is anakronizmus- számba menő fennmaradását. [7]

Az új nép-állam kialakulásának nagy vonásaiban ez a világnézeti keresztmetszete. Magáévá tette ezt a világnézetet az uralkodó nemesi rend is, amely ezzel a világnézettel döntötte el önmaga sorsát is: rendből osztállyá változott. A római birodalom sorsa, valamint a modern nép-állam korának ébredése is arra mutat, hogy amikor az uralkodó osztályok világnézete változik, akkor ugyanazon a világnézeten jelentkeznek az alsóbb osztályok kívánságai, mert követeléseket eredményesen támasztani csak közös világnézeti alapon lehet.

A középkor erkölcsi parancsokon nyugvó, patriar­chális életközösségében osztályok nem voltak. [8] A ver­sengés nem a földi élet javai után történt. Az új tár­sadalomban, a népben mindenki produktív tényező. Ha nem az, akkor azzá kell lennie. Ez az emberi hala­dás útja.

A nemzeti lélek, a nemzeti eszme az egyénben, nem­zeti öntudatában jelentkezik, s az egyén értékét a nem­zet részére ez a nemzeti öntudat határozza meg. Csakis ezzel az ideális mértékkel vizsgálhatjuk az egyén és a nemzet viszonyát. A népi világnézetben az új típus, a termelő, a produktív ember értéke azonban materiális javakkal mérhető. Ez az érték pedig az új skála sze­rint azzal a termelési eredménnyel egyenlő, amelyet az ember termelő munkája által hozott létre.

Miképpen érvényesül ez az új materiális érték az állam életében? Olyképpen, hogy az egyént a népi államban a vagyoni cenzus és adófizető képessége határozta meg. [9] Az adózás voltaképpen részesedés az állam számára az egyén termelő munkájának eredmé­nyeiből. Aki képes ezt a részesedést nyújtani az állam számára, az értékes tagja lesz az államnak, az állami élet irányításában jogok csak őt illetik meg. [10] Az állampolgári jogok szabályozásában összes szervezeti törvényeinkben, amelyek az állam igazgatását meg­állapítják, 1848 óta mindenütt keresztülvonul az adó­fizetés feltétele, a főrendiház reformjától kezdve a virilizmuson keresztül a községi választójogig.

Az állam tehát a termelő erők szervezete lett, és valóban soha nem látott gazdagodás jött e világnézet nyomában. „Tekintsük végig a magyar törvényhozás­nak nem egy évben vaskos kötetekre menő munkála­tait. Azokban mint uralkodó, két vezető törekvés dom­borul ki. Megteremteni az állam számára a szükséges anyagi eszközöket, s odasegíteni a polgárokat, hogy ezeket megadni képesek legyenek.“ [11] Ez a világnézet az államot tette meg személyiségnek, mert személyiség nélkül semmiféle életműködés nem képzelhető, és a nemzeti akarat helyébe lépett az állami akarat. Hon­nan van az államnak akarata, s honnan veszi szemé­lyiségét. hatalmát? Az egyesek akaratából - feleli Rousseau a Contrat Socialben. [12] S amint a saját korának kapitalista termelő módjából levonta Marx a történelmi materializmus törvényét, úgy alkotta meg Rousseau a nemzeti állam felbomlása után a nemzeti élet-, sors- és célközösség nélkül álló társadalomban a társadalmi szerződés elméletét. Az állam szerződés­szerűsége felett bármennyire is vitába szállt az utána következő államjogi irodalom, az kétségtelen, hogy a rousseani elmélet alapvetője volt az individuális ténye­zőkön felépült állam eszméjének, és a nemzeti állam helyébe az ő elmélete helyezte az egyest kiszolgáló népi állam gondolatát.

Az új világnézet, mely az idealizmus jegyében jelentkezik, határozottanaz egységeknek kedvez. [13] Egységet kívánunk az állam életében, a közigazgatás­ban, és ez a törekvés általában a nemzeti állameszme feléledéséhez vezet. [14] Az embert más értékskálával kezdjük mérni, és ez a mérték azt mutatja, hogy ki-ki hogyvan illik bele abba a homogenitásba, amely az uralkodó egységet jelenti. Nem az utilitárius szempon­tok, nem az egyesek produktív ereje, versenyképes­sége, erősebb vagy gyengébb volta dönti el az ember értékét, hanem az. hogy egyívású-e a vezető egység­gel, a nemzettel. A termelésben nem az értékes, ami „kommensz áru“, hanem az, ami homogén egységek eredeti szellemiségéből fakad. Értékesek lesznek a „népművészeti“ alkotások, és kedvelt gazdasági típus lesz a belterjes, a családi munkával művelhető kisgazdaság. Általában az egész gazdasági életben az agrárszel­lem jelentkezik, amint ez a szellem volt századokon át a nemzeti állam alapja. [15] Ez az új világnézet még a népről beszél, de már csak a nemzetet értékeli, s a nem­zet az ő számára mindenki, aki egy és ugyanazon ho­mogén egységhez tartozik. Az állami élet alapja így lesz ismét a nemzet, és így lesznek az állam tagjai azok, akik egész szellemi és anyagi berendezkedésükkel ezt a homogén egységet fejezik ki.

A parlamentarizmus válságát ez a fordulópont idézte elő. Melyek ugyanis azok a kifogások és észre­vételek, amelyek a népképviseleti parlamentarizmus­sal szemben jelentkeznek? Összegezve megállapíthat­juk, hogy a parlament a nemzet vitális érdekeivel szemben különböző liberális és merkantil érdekű gaz­dasági erők hatalmi játékának színhelye lett. Alkotmányjogunk a népi konglomerátumra folyott szét. Gazdasági intézkedéseink a világpiaci érdekeket ügyelték, és embertömegeinket is a világ munkapiaca szerint vettük számításba, ahelyett, hogy megláttuk volna bennük a nemzet fennmaradásának egyedüli és el nem tékozolható alapjait. A jövő parlamentjének ezért olyannak kell lennie, hogy benne csúcsosodjék ki a nemzeti öntudat legmagasabb foka, vagyis a parlament tagjainak egész szellemi és anyagi berendezkedésük­kel egyaránt a nemzet homogenitását kell kifejezniük.

A századforduló egyik legnagyobb publicistája írta egyik tanulmányában: „A parlamentarizmus másutt népképviseleti kormányforma. Nálunk egy­szersmind nemzeti intézmény. Beletartozik a nemze­tünk, fajunk jövőjét biztositó intézmények közé.“ [16] Azóta pedig folyt és folyik a vita, hogy miként tud­juk megvalósítani ezt! Ezeknek a vitáknak a súly­pontja a nemzetiségi kérdés volt, és azt hittük, hogy a parlamentarizmus válságának a nemzetiségi probléma és a dualizmus az oka. Másfél évtized óta azonban sem dualizmus, sem nemzetiségi kérdés nincs, de a parla­mentarizmus válsága még erősebb tüneteket mutat. Bizonysága ez is annak, hogy a válság gyökere magá­ban a mai parlamentárizmus alapeszméjében, a nép-államban, s annak világnézetében van.

Lehet-e tehát ezen a válságon a választójog eljá­rási reformjaival segíteni? Vajon a titkos szavazás, vagy a lajstromos, vagy aránylagos szavazás, esetleg az érdekképviseletek bevonása fog-e változtatni a par­lamentarizmus válságán, és ezek hozzák-e meg azt az új törvényhozó testületet, amely után vágyunk? Az eddig elmondottakból világos, hogy amig a népi-állameszme fog vajúdni itt ezernyi sebével, az eljárási re­formok gyógyíthatják a helyi tüneteket, de a szervezet alapbetegségén nem segítenek. Hiszen ezek a javasla­tok nem újak. Alighogy megalakultak a népképvise­leti parlamentek, mind a titkosság, mind a lajstromos és aránylagos választás tervével máris találkoztunk. Ezek a módok magának a népi állameszmének gyógyjavallatai, és, mondhatnám, ösztönös védekezései a választótömegeknek éppen attól, amit a népi államban ők maguk kénytelenek létrehozni: a liberális parla­menttől, amelynek törvényhozói működése hihetetlen függőségi viszonyokat hozott létre, vagy pedig az ön­ként kialakultakat szabadon virágozni hagyta. Természetes is ezért, hogy amíg ezek a függőségi helyzetek így fennálltnak, ezekre az eljárási reformokra múlha­tatlanul szükség van.

A válság megoldásának súlypontja ezek után tehát ott van, hogy kikből fog állani az új törvényhozó tes­tület? Logikus is, hogy amikor mind szélesebb töme­gek kerülnek az aktív választójog birtokába, annál szilárdabban kell megalkotni a passzív választójog ha­tárait. [17] Az új választójog nemzetvédelmi szempont­jait a választójognak ebben a részében kell minél hatékonyabban érvényesíteni. Németország a nemzetiszocialista párt öntudatosított szervezeteit tette a nemzeti állam pillérjeivé, és diktatúrával teremti meg az új vi­lágnézetet és a nemzeti öntudat működő szerveit. [18] A diktatúra is azonban csak módszer, és ezért, ennek az alkalmazása is csak ott vezethet sikerre, ahol a nemzeti állameszme alapján már világosán meg vannak hatá­rozva azok a célok és elvek, amelyek a nemzet életét és jövőjét irányítani fogják.

Az új világnézetben az állampolgárság, az „állam­tagság“ elvét felváltja a nemzettagság fogalma, és ezt kizárólag az a szellemiség határozza meg, amellyel az egyén sors- és célközösségben áll nemzetével. Kétségte­lenül leginkább az agrárius lakosság viseli magán en­nek az új fogalomnak meghatározó jegyeit, mert egész szellemi és anyagi berendezkedésével szorosan nemzetéhez tartozik. Nemzeti sajátságainkat ő őrzi meg, és munkája, amellyel kenyerét keresi, nem az erősebb harca a gyengébb ellen, hanem a harmónia keresése a legmagasabb Lélek s az anyag között. A népi állam földjáradék-kutatója ezt a hatalmas harmóniát soha­sem fogja megérteni, mert ő az életben nem a boldog­ságot, hanem a gazdagodás útjait keresi.

A nemzeti állameszme immanens célja a nemzet boldogságának, fennmaradásának és sajátos szellemi erői kifejlődésének szolgálata. Ezt teljesíteni, a nem­zet tagjának legszentebb kötelessége. Miért ne lehetne ezt a kötelességet a passzív választójog meghatározá­sában az új szellemnek megfelelően tételesen körülbás­tyázni? Analógiának ott áll a nemzet magja, az agrá­rius lakosság ősi, nemzetfenntartó élete. Ha vala­mely nemzetnek sietnie kell ezzel a megoldással, úgy nem kétséges, hogy a magyarság, melyet történelmi hagyományai is elvezetnek erre az útra, az elsők között kell, hogy felszámoljon a liberális népi állameszme szétmorzsoló, antiszociális és a nemzet homogenitását konglomerátumokba sodró irányával.

*

[1] Gneist Rudolf: A jogi állam. Ford. dr. Takács Lajos. M. Tud. Akadémia kiadása, Budapest, 1875. 2. és 3. l.

[2] Trefort Ágoston: Kisebb dolgozatok az irodalom, köz­gazdaság és politika köréből. Budapest, 1882. (Ezek között „Az anyagi érdekekről“ című, 1840-ben a Budapesti Szemlében meg­jelent tanulmány.) 136. l.

[3] Gneist: id. m. 4. l.

[4] Angyal Pál az államban látja a hatalmat gyakorló személyiséget, de szerinte az állam „lényegileg nem egyéb, mint uralmi viszonyon alapuló társadalom.“ (Szociológia. II. kiad. Pécs, 1924.) 126. l.

[5] Pokoly Lajos ny. c. helyettes államtitkár előszavával megjelent „Kézikönyv a községi közigazgatási tanfolyamok hallgatóinak használatára“ c. mű. Budapest, 1928. I. köt. 23. l.

[6] Conchával (Concha Győző: Politika. Budapest, 1907. I. köt.) a nemzet személyi létére vonatkozó klasszikus megálla­pításában teljesen egyetértünk, a nép és állam személyisgének felfogásában azonban különbözünk.

[7] Szekfű Gyula: A magyar nagybirtok történeti szerepé­ről. Magyar Szemle 1928. II. köt. 4. sz.

[8] Az 1848-ban Marx és Engels által írt kommunista kiált­vány is a középkor viszonyait „hűbéri patriarchális, idilli állapotoknak“ mondja.

[9] Bernát István: A zálogba tett Magyarország. Budapest, 1895. 9. l.

[10] - [11] A Magyar Jogászegylet által 1912. évben tartott előadássorozat alkalmával történt felszólalások során Balog N. Imre azt bizonyította, hogy a „produktív termelésben való részvétel a legmagasabb cenzus“, melyet fel lehet állítani az aktív választójog megállapításánál, s a konzervatív álláspont is, melyet Concha képviselt, inkább a birtokra, adóra, mun­kára, honvédelmi szolgálatra fektetné a választójogot, mint az írás-olvasásra, amely - úgymond - „az emberségnek nem nélkülözhetetlen jegye.“ (Magyar Jogászegyleti Érte­kezések. Budapest, 1912. Új folyam, IV. köt. 31. füzet.)

[12] Rousseau J. J.: A társadalmi szerződés. Budapest, Olcsó kvtár. 641-643. sz.

[13] V. ö. Bodnár Zsigmond tanulmányait, melyekben sok érdekes történetfilozófiai megállapítást találunk, az uralkodó eszme változásairól. Például Erkölcsi kérdések, Budapest, 1897, A Csokonai-vita, Budapest, 1904. stb.

[14] Jellemző, hogy a közigazgatásban, amely széles tömegekkel áll közvetlen kapcsolatban, jelentkezik először az egységre való törekvés, „mely a közigazgatás egész területén, a miniszteri büróktól kezdve le a községházáig és a jegyző irodájáig, új szellemet kíván meghonosítani: az egyszerűség,az egység, a rend, szellemét“. (Némethy Károly: A közigaz­gatási eljárás egyszerűsítése. Budapest, 1903. Előszó.)

[15] V. ö. Irán László dr.: A vallás és nemzeti eszme. Új­pest, 1934.

[16] Beksics Gusztáv: A magyar politika új alapjai. Buda­pest, 1899. 66. l.

[17] Amíg az 1848:V. tc. kereken 800.000 választót terem­tett, addig ma csak a Csonkaországban kb. 2 és fél millió a választók száma.

[18] L. Egyed István: A nemzetiszocializmus alkotmánya. Magyar Közigazgatás, 1934/46. sz.

*

In Magyar Közigazgatás, 52. évf., 51-52. szám (1934. december 23.), 4-6.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés