A peremállamok földrajzi tekintetben többnyire a mögöttük fekvő vidékek szerves folytatásai. Belgium például Észak-Franciaország földjének folytatása, Hollandia és Dánia viszont a Germán-alföldé. A három balti állam területe a nagy Szármát-alföld balti tengeri pereme. A skandináv államok és Finnország ebből a szempontból kivételek, mert területük földtani tekintetben önálló. De mégis a peremállamok közé tartoznak, Földjük ui. körülbelül a finn-orosz határ mentén összeforrott a Szármát-alföld északi részével, és ami legfontosabb, helyzetükkel elzárják Kelet-Európát az Atlanti-óceántól, vagyis akadályozzák az Orosz Birodalom szabad és minden körülmények között biztos összeköttetését a világtengerekkel. Jellegzetes peremállam még a Pirénéi-félszigeten Portugália és a Balkán-félszigeten Albánia. Portugália a Pirénéi-félsziget, Albánia pedig a Balkán-félsziget nyugati oldalán fekszik. Mind a kettő szerves része a mögötte fekvő területnek. Geopolitikai értelemben peremállam Írország is. Sivár történeti sorsát éppen ez a helyzete magyarázza.

Természetesen nemcsak Európában, hanem a többi világrészen is találunk peremállamokat, de itt már csak a legjellegzetesebbeket említjük meg. Ilyenek Ázsiában Szíria, Palesztina, Korea és Mandzsúria, Afrikában Egyiptom, Líbia, az Atlasz-vidék országai: Tunisz, Algeria, Marokkó. Amerikában legjellegzetesebbek Dél-Amerikában az Andok mentén fekvő országok: Chile, Peru, Ecuador és keleten Uruguay.

A peremállamoknak rendesen kitűnő közlekedési helyzetük van. Mivel a kontinensek szélén, a tengerpartokon feküsznek, területükre esik a belső vidékeken eredő folyók torkolati része. Belgium és Hollandia például a Scheide, Meuse (Maas) és Rajna torkolati vidékén fekszik; egész Nyugat-Németországnak és Svájcnak, de főleg a gazdag Rajna-vidéknek Rotterdam és Antwerpen a legtermészetesebb kikötője az Amerika, Afrika, Ázsia és Ausztrália felé irányuló forgalomban. Sehol másutt Európában nincs olyan élénk folyami közlekedés, mint ennek a vidéknek folyóin és csatornáin, de főleg a Rajnán. A Rajna-mente Németország legsűrűbben lakott területe, ahol egyúttal a német bányászat és gyári ipar is leghatalmasabb arányokban fejlődött ki. Svájc idetartozó része szintén igen sűrű népességű, és iparűző. A sűrű lakosság miatt rengeteg élelmiszert kell ide szállítani, de talán még ennél is jobban fellendíti a forgalmat a gyáripar és a bányászat. A tenger felől a rajnai hajók ezrei szállítják a Ruhr-vidékre, a Rajna-menti városokba és Svájcba a gyapotot, vasércet, fát, gabonát, élő és leölt állatokat és még igen sokféle ipari nyers-anyagot és élelmiszert. Ugyancsak ezer és ezer hajó indul erről a vidékről a tenger felé, telve német és svájci ipari gyártmányokkal, főleg vas-acél árukkal, gépekkel és szövött árukkal, valamint Ruhr- és Saar-vidéki szénnel. Duisburgnak, a hatalmas rajnai kikötőnek közel 40 millió tonna az évi forgalma. Igaz, hogy ennek nagyobb része a szoros értelemben vett német belső forgalomhoz tartozik, de tekintélyes a Rajna külső forgalma is, amelynek a tenger felé irányuló, illetve innen befelé törekvő része Hollandia területén megy át.

Hasonló, sőt bizonyos tekintetben még fontosabb közlekedési helyzete van Belgiumnak. Ez a kis ország átmeneti forgalmi terület Németország, Nagy-Britannia, Hollandia és Franciaország között, sőt Antwerpen kikötőjének vonzása még Svájcra és a régi Ausztriára is kiterjed.

Ez a nagyszerű peremi helyzet a magyarázata a két ország roppant arányú forgalmának. A két peremállam együtt 11-12 milliárd pengő értékű forgalmat bonyolít le kikötőiben és vasútjain. Csak négy milliárddal kisebbet, mint szomszédjuk, a roppant népességű Német Birodalom. Összehasonlításul megemlítjük még, hogy Franciaország külkereskedelme csak 3/4 része, Itáliáé pedig csak 1/3 része a belga-hollandi külkereskedelmi forgalomnak. A Föld egyetlen államában sincs a lakossághoz viszonyítva akkora forgalom, mint ezekben az államokban. A forgalom értékéből egy emberre a két országban együtt 650 pengő jut, Nagy-Britanniában 500, Németországban már csak 220 pengő, hazánkban pedig mindössze 110 pengő. Ez az óriási külkereskedelmi forgalom nincs arányban a lakosság számával, sőt gazdasági teljesítményeível sem, bár a hollandi és belga nép páratlanul szorgalmas és tehetséges. Belgium külkereskedelmének 35-40 százaléka az átmeneti forgalomra esik, Hollandia külkereskedelmének pedig még ennél is nagyobb százaléka. Ez az átmeneti forgalom természetesen nagy hasznot hajt mind a két népnek. Viszont Németországra és Svájcra hátrányt jelent a peremállamok közvetítő szerepe, sőt ennél még többet is: gazdasági függőséget. Ellenségeskedés esetén Hollandia és Belgium elzárhatja kikötőit a német és svájci forgalom elől, sőt a forgalom még akkor is megbénul, ha például Hollandia vagy Belgium nem is Németországgal, hanem más államokkal vagy egymással kerülnének háborúba. Németország számára nem közömbös, hogy Belgium, de főleg Hollandia milyen külpolitikai érdekcsoportba tartozik. Antwerpen és Rotterdam francia vagy angol kézben súlyos fenyegetést vagy legalábbis kibírhatatlan nyomást jelentene Németországra, főleg a Rajna vidékére.

A balti államok az Orosz-alföld peremén helyezkednek el. A hatalmas Orosz Birodalomnak a világháború óta egyetlen kikötője volt csak itt: a Finn-öböl hátterében Leningrád, a régi Szentpétervár. Ez azonban teljesen alkalmatlan ilyen hatalmas birodalom tengeri forgalmának lebonyolítására, mert egyrészt télen hónapokon át jég borítja, másrészt csak néhány északi kormányzóság számára természetes kikötő. Oroszország középső nagyobb, legsűrűbben lakott, legjobban iparosodó és legdúsabban termő részének Riga és Libau a természetes kikötője nyugat felé. Ezek csak a legszigorúbb telek idején fagynak be, de akkor is rövid időre. Oroszország nyugat felé irányuló tengeri forgalmának zavartalanságát és állandóságát csak Riga és Libau tudja biztosítani. Riga már a világháború előtt élvezte nagyszerű helyzetének előnyeit. Több mint félmillió lakosú nagyváros volt élénk kereskedelemmel és nagy gyáriparral. A tengerről érkező nyersanyagokat (gumit, gyapotot, dohányt stb.) itt dolgozták fel. De Riga gyárai dolgozták fel Oroszország ipari nyersanyagának (cukorrépa, kender, len, fa stb.) jelentékeny részét is. A háború utáni orosz szovjet kormányok is kénytelenek voltak hosszabb erőlködés után újra Rigán és Libaun át irányítani az orosz bevitel és kivitel egy részét, ami Lettországnak tekintélyes hasznot jelentett.

Finnország, Svédország, Norvégia és Dánia csak tágabb értelemben nevezhetők peremállamoknak. Béke idején nem is akadályozzák mögöttük fekvő szomszédaik: Németország és Oroszország tengeri kapcsolatait. Helyzetük azonban mégis igen fontos, peremi jellegű, mert a Balti-tengert, a Botteni- és a Finn-öblöt annyira elzárják az Atlanti-óceántól, hogy Németország keleti része csak a Vilmos-csatornán át, a balti államok és a mögöttük fekvő Orosz Birodalom pedig csak a pár kilométer széles Szund- és Belt-szorosokon át juthat ki az Atlanti-óceánra. Béke idején tehát ezek az államok gazdasági tekintetben semmi hátrányt se jelentenek a két nagy birodalomra, de háború idején annál fontosabbak, tehát igen nagy geopolitikai jelentőségük van.

A dél-amerikai peremállamok helyzete ma még nem okoz jelentős hátrányt a mögöttük fekvő területeknek, mert ezeken a művelődés alig indult meg. Megváltozik a helyzet, ha majd Argentína, Bolívia és Brazília nyugati részei az Andokon át keresnek utat a tengerhez. Az átmenő kereskedelemből jelenleg semmi hasznuk sincs ezeknek az államoknak. Hasonló helyzetük van a közel-keleti és az észak-afrikai peremállamoknak: Szíriának, Palasztinának, illetve Líbiának és az Atlasz-vidéki francia gyarmatállamoknak. Ezek mögött ugyanis sivatagok, vagy félsivatagos vidékek terülnek el, más szóval gazdasági szempontból hátterük nincs. Más a helyzete a két másik közel-keleti országnak: Iraknak és Iránnak, azaz régi nevén Perzsiának. Örményország, a természeti kincsekben gazdag Kaukázus-vidék, valamint a nagy Turáni-medence, az Orosz Birodalom legfontosabb gyapottermő vidéke, ennek a két államnak területén át ér legkönnyebben tengerhez. Ma azonban még nincs közvetlen vasúti kapcsolat az Indiai-óceán és a Kaukázus-vidék, illetve Turán között. Itt bizonyos tekintetben fordított helyzet, mint Dél-Amerikában, vagyis a perem mögötti területek gazdasági tekintetben fejlettebbek, mint a peremen fekvő államok (Irak, Irán). Peremi helyzetüknek tehát ezek az országok is csak majd a jövőben veszik gazdasági hasznát.

A peremi fekvés, mint látjuk, nagy gazdasági előnyöket biztosít egyes államoknak. Azonban éppen ezek a gazdasági előnyök okozzák, hogy a peremállamok geopolitikai szempontból csaknem mind igen veszélyes helyzetben vannak. Amíg a peremállam mögött fekvő állam gyenge, mint például Chilével vagy Peruval szemben Bolívia, vagy a világháború után Lengyelországra és Németországra támaszkodó kis balti államokkal szemben a forradalmaktól felkavart Oroszország, addig a peremállamok nyugodtan élhetnek és élvezhetik fekvésük előnyeit. Azonban rögtön veszedelmessé lesz helyzetük, mihelyt az egyensúlyi helyzet bármi okból megszűnik. A peremállamok mögött fekvő országok iparkodnak a legelső kedvező alkalmat felhasználni, hogy az útjukat álló peremállamokat bekebelezzék, vagy legalábbis érdekkörükbe kényszerítsék. A törekvés mögött meghúzódó gazdasági és hadászati érdekek olyan erősek, hogy egyes államok a legnyilvánvalóbb igazságtalanságtól sem riadnak vissza, hogy céljukat elérhessék. Minden állam egyik legfőbb célja, hogy tengerhez juthasson. Nagyhatalmak, világhatalmak azonban ezzel már nem elégszenek meg. Nem egyszerűen tengert kívánnak, hanem minél jobb, minél kedvezőbb fekvést, és kijáratot a tengerhez. Tudjuk, hogy Oroszország hosszú évtizedekig háborúskodott a Balti-tenger mellékén uralkodó svédekkel, amíg végre 1721-ben a nystädti békében megszerezte Lettország, Észtország és részben Karélia területét, vagyis a legjobb balti kikötőket (Rigát és Tallinnt vagy Revált). A németek sohasem titkolták, milyen fájdalmas csapás a volt Hollandia kiválása a birodalomból (a vesztfáliai béke alkalmával 1648-ban), és hogy milyen nagy hátrány, hogy a Rajna torkolata nem német birtok.

Nem egyedül a peremállamoknak jutó, némely esetben valóban tekintélyes anyagi haszon megszerzése vezeti ebben a kérdésben a perem mögötti államokat, hanem sokkal nagyobb mértékben a gazdasági függetlenség biztosítása. A peremországokon átmenő kereskedelem béke idején zavartalanul bonyolódik le, de háború esetén bonyodalmak keletkezhetnek még akkor is, ha a mögöttes ország nem hadviselő állam. Ha például Hollandia háborúba keverednék Franciaországgal vagy Nagy-Britanniával, Németország külkereskedelmében a Rajnának semmi hasznát sem vehetné. Hasonlóképpen Oroszország sem használhatná Riga kikötőjét, ha Lettország hadi állapotba keverednék valamelyik állammal. Bizonyos esetekben a peremországok politikai állásfoglalása a mögöttük fekvő országra valóságos élet-halál kérdést jelent. Norvégia és Svédország például peremországai Finnországnak. Sorsdöntő kérdés volt, hogy ez a két ország átengedi-e a nyugati és más államok segítségét területén Finnországba vagy sem. A világháború idején a nyugati hatalmak nem küldhettek ezen az úton segítséget Oroszországnak, A hadi anyaghiányban szenvedő cári birodalom kénytelen volt roppant költséggel és rengeteg magyar, osztrák és német hadifogoly embertelen feláldozásával megépíteni a Murman-vasútat a Jeges-tengerhez. Ez a vasút azonban már későn készült el, és sok hibája is volt. Feladatának nem tudott megfelelni. A hadianyag hiánya egyik fő oka volt a cári Oroszország bukásának. A peremállamok tehát pusztán helyzetükkel okai voltak ennek a bukásnak. A peremállamok egyik nagy veszedelmét tehát az okozza, hogy kereskedelmi és közlekedési tekintetben a mögöttük fekvő országok életbevágóan fontos kereskedelmi és közlekedési vonalait elvágják a szabad tengertől. Elháríthatatlan következménye ennek, hogy a belső fekvésű állam a peremállam meghódítására törekszik.

A másik, hasonlóképpen nagy veszedelem a peremállamok fontos hadászati helyzetében rejlik, A peremállamok rendkívül alkalmas felvonulóterületek olyan ellenség ellen, amelyet egyébként igen nehéz volna saját országában megközelíteni. Ismeretes, hogy a mai háború kitörése óta Belgium és Hollandia éppen úgy mozgósított, mint a hadviselő államok. A mozgósítás célja nem a háborúba való beavatkozás, hanem a semlegesség megőrzése, azaz annak megakadályozása, hogy a hadviselők bármelyike is területükön át próbáljon közelférkőzni ellenfeléhez. Szovjetoroszország is állandó aggodalomban volt a világháború után, hogy a kis balti államokat valamelyik ellenséges állam felvonulóterületnek választ ja.

A történelemből ismeretes, hogy ilyen esemény nem egyszer megtörtént. Az angolok például Napóleon visszatérése után (1815) nem Franciaországba küldték hadaikat, mert itt nehéz, sőt lehetetlen lett volna a nyugodt partraszállás és felvonulás, hanem Belgiumban gyülekeztek. A világháború idején a németek Belgiumra törtek, egyrészt, hogy az angolokat és franciákat megelőzzék, másrészt, hogy megvethessék lábukat a La Manche-csatorna mellett. Általános meglepetést keltett 1939 tavaszán Albánia villámgyors megszállása. Ennek a kis államnak is helyzete okozta végzetét. Itáliára életbevágóan fontos, hogy a Balkán-félszigeten megfelelő bázisa legyen. Erre a célra legjobban Albánia felel meg, ahonnan könnyen a félsziget szívébe lehet törni. Ezért iparkodott Itália gazdasági, katonai tekintetben megvetni lábát Albániában. A kis peremállam azonban szerencsétlenségére változtatni akart a helyzeten. Olaszország csak utolsó pillanatban tudta az átváltást megakadályozni. Ismeretes, hogy ez az olasz lépés milyen rendkívül nagy izgalmat keltett a Balkán országaiban, sőt még a nyugati hatalmak között is. Ez érthető is, mert Albánia elfoglalásával Itália nemcsak azt akadályozta meg, hogy a kis peremállam olaszellenes felvonulóterület legyen, hanem egyúttal kitűnő megfigyelő és felvonulóterületre tett szert a Balkán-félszigeten. Fontos végül Itáliának Albánia birtoka azért is, mert ezáltal kezébe került az Adria kulcsa.

A peremállamoknak, vagy peremi területeknek gyakran az a sorsuk, hogy a szemközt fekvő állam hódításának lesznek áldozatai, ha túlságosan közel esnek egymáshoz. Spanyolország például hamarosan a mórok kiverése után megvetette lábát a szemközt fekvő észak-afrikai peremvidéken. Az Atlasz egy része ma is spanyol birtok Ceuta és Melilla városokkal. A spanyolokat geopolitikai okok kényszerítették erre a hódításra, mert 711 óta az arabok innen özönlötték el és hódították meg a Pirenéi-félszigetet. Kelet-Ázsiában Koreának jutott ilyen szerep és hasonló sors. Az erősen előugró félsziget a japánok szerint valóságos „Japánnak szegezett tőr”. A középkorban innen indultak a kínaiak hajókon Japán ellen. Csak a viharoknak köszönhette a Felkelő Nap országa, hogy a betörés nem sikerült. Érthető, hogy a világpolitikába belesodort Japánnak egyik első célja volt, hogy ezt a fenyegető helyzetű peremországot meghódítsa vagy legalábbis felügyelete alá vehesse. Àzonban a nagyhatalmak, főleg Oroszországnak ellenállásán eleinte minden terve meghiúsult. A cári birodalom ugyanis maga is hasonló tervekkel foglalkozott. A keleti szigetország politikusai és katonái azonnal észrevették, hogy micsoda roppant veszedelmet jelentene az orosz terv sikere Japánra. Az 1903-1904. évi orosz-japán háborúban sikerült is az oroszokat a két kelet-ázsiai peremállamból: Koreából és Mandzsúriából visszaszorítani, és ezeket Japán uralma alá vetni. Geopolitikai tekintetben ez olyan eredmény, mintha Nagy-Britannia szoros érdekkörébe tudná vonni Belgiumot, Hollandiát vagy a balti államokat.

A peremálamok mögött fekvő nagy államok terjeszkedési törek-vése ellen nemcsak maguk a peremállamok védekeznek, hanem a szemközt fekvő hatalmak is, ha közel feküsznek a veszedelemben forgó peremállamhoz. Kis terjedelmű és rendesen kicsi lakosságú pe-remállamok ugyanis nem fenyegethetik ezeket a szemköztfekvő álla-mokat, de annál nagyobb veszedelmet jelent a peremállam mögött fekvő erős nagyhatalom előretörése. Napóleon szerint „Belgium és Hollandia Anglia szívének irányított pisztoly". Bátran mondhatjuk, hogy ma sokkal inkább az, mint Napóleon korában volt. Ez a pisztoly azonban csak erős kézben jelent Nagybritanniára komoly nagy veszedelmet. Érthető, hogy Belgium és Hollandia függetlenségének leghatalmasabb őrzője, védelmezője Nagybritannía. Természetesen megfor-dítva is hasonló a helyzet: Nagybritannía és Franciaország ellen viszont Németország védelmezné legerőteljesebben a két fontos peremállamot.

Veszedelmes geopolitikai helyzetük van a közel-keleti peremállamoknak: Szíriának, Palesztinának, Iraknak és Iránnak. A világháború idején az angolok és a franciák függetlenséget ígértek Szíria, Palesztina és Irak lakóinak. A valóságban azonban az ígért függetlenségnek csak kisebb-nagyobb hányadát kapták meg. Az antant államok, főleg Nagy-Britannia nem felejtette, hogy Oroszországnak és Németországnak nagy tervei voltak ezekkel a területekkel. Nem ok nélkül attól tart, hogy ezek a katonai tekintetben gyenge államok magukra hagyva könnyen áldozatai lehetnek egy északi irányból jövő támadásnak. Oroszországnak egyik legfőbb célja, hogy Iránon és Irakon át kijusson az Indiai-óceánhoz vagy legalábbis a Perzsa-öbölhöz. Márpedig fontos brit érdek, hogy idegen nagyhatalom ne vethesse meg lábát az Indiai-óceán partjain. Nagy-Britannia a Közel-Kelet peremállamain keresztül védekezik az orosz előretörés ellen. Védi egyúttal Irán és Irák nagy kőolajtelepeit is. Viszont itt is megfigyelhető az a jelenség, főleg éppen napjainkban, hogy a peremállamok felvonulóterületül szolgálnak olyan belső helyzetű ország ellen, amelyet más oldalról megközelíteni igen nehéz, sőt szinte leheteten. A Közel-Kelet államait peremi helyzetük abba a veszedelembe sodorhatja, hogy hadszíntérré lesznek vagy legalábbis felvonulóterületté.

Míg azonban a közel-keleti peremállamok csak egy leendő háború kitörésétől tartanak, a nyugat- és észak-európai peremállamok már közvetlen szomszédságukban figyelik aggodalommal a háborús tűzvész lángjait. Egyik peremállam sem tudhatja, hogy mikor és milyen okból csap át területére a háború. A hadviselés sikerének érdeke mellett minden más szempont semmivé lesz. Szerződés, adott szó, régi barátság, jó szomszédság egyik napról a másikra feledésbe merül. A háború esélyei olyan célok megvalósításának reményét kelthetik, amilyenekre rendes viszonyok között csak néhány elméleti geopolitikus gondol.

Lássuk most egy geopolitikai munka alapján, hogy a németek hogyan látják itt a helyzetet. ,,A kis darab Németország, amely most Hollandiának nevezi magát, egykor világhatalom és óriási gyarmatbirodalom volt Elő- és Hátsó-Indiában, Dél-Amerikában és Dél-Afrikában. Ma tudni sem akar arról, hogy visszatérjen ahhoz az országhoz, amelynek a legnagyobb szükség idején hátat fordított (1648-ban), hanem jobban vonzódik Angolországhoz, amely röviddel ezelőtt is csak felvonulóterületnek tekintette. Földrajzi, földtani, népi és történeti alapon Németország jogot formálhatna Belgiumra, vagy legalábbis Flandriára és Hollandiára. Franciaország és Anglia, ha a mi helyzetünkben volna, már régen megoldotta volna ezt a kérdést bekebelezés (annexio) formájában”. (H. Simmer: Grundzüge der Geopolitik in der Anwendung auf Deutschland, 171. l.)

Belgium és Hollandia esetleges német kézre jutása nemcsak tetemes területi és népességi gyarapodást jelentene Németországnak, hanem ennél sokkal többet: hadászati helyzetének megbecsülhetetlen értékű javulását és hatalmas terjedelmű gyarmatbirodalmat. Németország helyzetének legnagyobb hátránya, hogy be van szorítva az Északi-tengerbe. Nagy-Britannia fölényes tengeri erejével uralkodik az Atlanti-óceánból az Északi-tengerbe vezető utakon, vagyis a La Manche-csatornán, valamint a Skócia és Norvégia közötti bejárón. Mihelyt Németország hadi állapotba kerül Nagy-Britanniával, tengeri kapcsolatai azonnal megszűnnek. Repülőgépeivel, tengeralattjáróival Nagy-Britannia keleti partjain meg tudja ugyan bénítani az angol hajózást, de a csatornához és a nyugati kikötőkhöz (Liverpool, Cardiff, Bristol, Glasgow stb.) nem férhet hozzá. Repülőgépei számára messze esik Nagy-Britannia, mert nem szállhatnak át Hollandián és Belgiumon. A legközelebb eső német repülőtámaszpont, Borkum-sziget, 500 kilométerre esik Londontól. Ellenben, ha Flandria német terület volna, csak 200 kilométert kellene a repülőknek megtenni Ostendétől Londonig. A távolság alapos megrövidülése nemcsak a meglepetés valószínűségét emelné, hanem lehetővé tenné ugyanannak a repülőgépnek ismételt felhasználását, és több mint felére csökkentené az üzemanyag (benzin, kenőolaj) fogyasztást. Flandria és Hollandia birtokában Németország birtokába keríthetné a csatornát, vagyis elvághatná Angliát Franciaországtól. A német hadvezetőségnek a világháborúban is ez volt az egyik legfőbb célja, és ez lesz minden háborúban. Fontos szempont az is, hogy ezáltal a Ruhr-vidék távolabb kerülne a határtól, tehát biztosabb helyzetű lenne.

Hollandia és Belgium birtoka azonban nem csak Németországra jelent hatalmas hadászati előnyt, hanem Nagy-Britanniára is. Nem hiába mondta Kitchener: Anglia határai a Maasnál vannak. Ez természetesen nem jelent angol hódítási törekvéseket Belgiumban és Hollandiában, hanem egyedül csak azt, hogy ezek az országok Anglia védelmi övébe tartoznak, tehát nem kerülhetnek idegen kézre. Ha támadás éri őket, Nagy-Britannia teljes erejével segítségükre siet. Franciaország sem fogadna el sohasem olyan megoldást, amely Hollandiát, Flandriát (és Luxemburgot) a németeknek juttatná, mert egyrészt a franciáknak jutó Dél-Belgium [1] a német területek közé ékelve katonailag tarthatatlan lenne, másrészt a német Flandria csak 200 kilométerre esnék Párizstól. Egy csapásra vége volna az Angliával való biztos és gyors összeköttetésnek!

Belgium vagy csak Flandria és Hollandia csatlakozása Németországhoz óriási anyagi gyarapodást jelentene a birodalom számára. Belgiumé ugyanis Afrika egyenlítői vidéke, a hatalmas területű Belga-Kongó: 2.4 millió km² 14 millió lakossal. Még értékesebbek Hollandia birtokai. Területük 2 millió km², de 68 millió lakosuk van. A Szunda-szigetek, főleg Jáva páratlan gazdagságukkal fő forrásai Hollandia jólétének, pedig Jáva kivételével még igen kis mértékben vannak csak kihasználva. Azonban a németek megjelenése Dél-Ázsiában felfordítaná az ottan amúgy is igen ingadozó geopolitikai helyzetet. Főleg Japánt érintené erősen a változás. Ez a kelet-ázsiai nagyhatalom ugyanis maga is szemet vetett a Szunda-szigetekre. Nem titkolt terve, hogy az európai hatalmakat ki kell szorítani Ázsiából, az uralomcserével még nagyobb akadályokba ütköznék. A ma még meglehetősen csendes szigetvilág azonnal veszedelmes geopolitikai viharsarokká lenne.

Lengyelország bukása, illetve az orosz-német barátsági szerződés veszedelmes helyzetbe sodorta a balti államokat, amelyek addig német és lengyel védelem alatt éltek. Mihelyt a német akadály elhárult, Oroszországnak első dolga volt Nagy Péter cár munkájának folytatása. Az Orosz Birodalom újra hatalmába akarja keríteni az elvesztett balti kikötőket: Revált (Tallinnt) Rigát és Libaut (Liepá-ját). Mivel Németország a szerződésben a balti államokat az orosz élettérbe engedte át, a magukra hagyott kis államok nem tehettek mást, mint engedtek a hatalmas szomszéd követelésének. Egymás után barátsági szerződést kötöttek Oroszországgal, és területük legfontosabb pontjait átengedték haditengerészeti és légvédelmi támaszpontul. Ma már orosz hadihajók állomásoznak Észtországban Baltiski kikötőjében, valamint Dagö és Ösel szigetén, Lettországban pedig Libau kikötőjében és [a] litvániai Polangéban. Ezekenkívül több repülőteret is át kellett adni, A támasztó pontok védelmére bizonyos számú katonaságot vihet Oroszország az egyes országokba érdekeinek védelmére. Nyilvánvaló, hogy a három kis balti állam ezzel katonai megszállás alá került, és függetlenségét, ha névleg nem is, de valóságban elvesztette. Ha valami fordulat nem történik, rövid időn belül beolvadnak Oroszországba. Hogy Németország is erre számít, mutatja, hogy a balti németeket hazahívták a birodalomba. Ez azt jelenti, hogy a németség nemcsak az orosz élettérhez, hanem egyúttal az Orosz Birodalomhoz tartozónak tekinti már ezeket az államokat. Geopolitikai szempontból azonban még másnak is jele a balti országok és kikötők átadása. Jele ez egy nagyarányú és messzeható német-orosz geopolitikai megegyezésnek. Úgy látszik, hogy Németország abbahagyja az ezeréves múltú keleti terjeszkedést, a Drang nach Ostent, és nyugat felé fordul. Ez más szóval azt jelenti, hogy az új Nagynémet Birodalmat a Brit Világbirodalom rovására akarja felépíteni.

A balti államokkal csaknem egy időben Oroszország Finnországot is felszólította hasonló egyezmény megkötésére, és bizonyos katonai támaszpontok átengedésére. A finnek azonban váratlanul férfiasan ellenálltak az orosz követeléseknek. Bizonyos határkíigazításra még hajlandók voltak, hogy Leningrád kissé távolabb kerüljön a finn határtól, de abba semmiképpen sem egyeztek bele, hogy a balti államok példáját követve, országuk területén hadi támaszpontokat engedjenek át Oroszországnak, főleg nem Hankót és a fontos parti szigeteket. Oroszország erre haddal támadt Finnországra.

Az orosz támadás világszerte heves oroszellenes mozgalmakat indított meg. A veszedelemtől távol élő népekre felemelő hatással volt az a halálos elszántság és bátorság, amellyel ez a kis nép elfogadta a negyvenszer nagyobb ellenfél kihívását. Hogy a mozgalom legnagyobb hullámokat Svédországban és Norvégiában keltette, az természetes. A Skandináv-félszigeten senki sem hiszi, hogy Oroszország néhány katonai támasztó pontért támadta meg Finnországot. Nagyon találó az a svéd és norvég geopolitikai megállapítás, hogy Finnország pusztulása Svédország és Norvégia pusztulását is jelenti. Az is bizonyos, hogy nem a finn kikötőkért indult meg a háború. A balti kikötők megszerzésével ugyanis Oroszországnak már vannak Leningrádon kívül más kikötői, és méghozzá jégmentes  kikötői. Libau, Tallinn és Dagö, valamint Ösel szigetek megszállásával és megerősítésével uralkodik a Finn-öböl bejáratán. Nincs szüksége sem új kikötőre, sem újabb katonai támasztó pontra.

Oroszország legfontosabb geopolitikai célja Narvik, Tromső és Hammerfest norvég kikötők elfoglalása. Kietlen, komor vidéken fekszik mind a három, de már a természet is valósággal bevehetetlen, sőt megtámadhatatlan hadi kikötővé tette mindegyiket. Fjordkikötők, mint a mi híres Cattarónk volt Dalmáciában, mélyen benyúló mély vízű öböllel. Legfontosabb pedig, hogy a kikötők előtt ott hullámzik az Atlanti-óceán végtelen víztükre, a forgalom szabad területe. Emellett csak mellékes, de értékes cél a közbeeső svéd terület meghódítása. Nem a hatalmas svéd erdőket akarja Oroszország megszerezni, mert hiszen erdeje elég van, hanem Svédország legnagyobb érctelepét. Körülbelül 1,5 milliárd tonna vasérc rejtőzik Észak-Svédország földjében. Ma két nagy bányavidék van itt: Gälivare és Kirunavare. Ezen a vidéken megy át a vasút is a svéd Luleából Gällivaret érintve a fontos norvégiai kikötőbe, Narvikba.

Ezek a geopolitikai célok nemcsak Svédországot és Norvégiát tartják izgalomban, hanem igen közelről érintik Angliát is. Az északi vasérc java része eddig Anglia kohóiban és gyáraiba került. Még súlyosabb körülmény, hogy Oroszország megjelenése az Atlanti-óceánon növelné Nagy-Britannia gondjait. Veszedelmet jelent, mert az orosz kikötők mindig rendelkezésére állnának a vele barátságban élő népek hajói számára, így németeknek is!

A peremállamok békés, dolgos népe - nem ok nélkül - aggodalmas tekintettel kémleli a jövőt. Haza, szabadság, függetlenség és becsületes ősök munkájának minden ragyogó eredménye egy-két hét alatt semmivé lehet csak azért, mert országuknak peremi helyzetet adott a sors. Finnország és Oroszország háborúja egyelőre befejeződött; Finnország nem harcolhatott tovább, mert peremi államai, Svédország és Norvégia nem akarták keresztül engedni az angol-francia segítséget. Oroszország ismeretlen okokból megelégedett kisebb háborús célok elérésével. A svédek és norvégek azonban egyáltalán nem érzik magukat biztonságban. Tovább fegyverkeznek, és egy északi szövetség kialakításán dolgoznak.

*

[1] Több német geopolitikus barátságos alapon úgy látja megoldhatónak, hogy Belgium vallon (francia) nyelvű részét kapja Franciaország, a flamand nyelvű részt pedig Németország.

*

In Pannonhalmi Szemle, 15. évf., 2. szám (1940), 97-106.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés