Az emberiség annyira politikai szervezeteinek igája alatt él, hogy a földrajzot is belekényszerítette a földfelszínnek politikai, tehát láthatatlan határoktól megrajzolt területrendszerébe. Közönség kezébe adott leíró földrajzot alig tudunk másképp elképzelni. Szinte valamennyi politikai szervezetek határai között adja elő mondanivalóját. és rögtön átadja helyét az újnak, ha e határok megváltoznak Ezért a Ieíró földrajz ma még általában államföldrajzi fejezet. Szóval az első mondatban megjelölt tény egyeduralkodó hatást gyakorolt a leíró földrajz anyag-csoportosításának rendszerére, és az államismerettan (kurtított kifejezéssel: államisme) részévé tette. A földrajz csak vesztett vele. Az államtudományok nagyon rosszul bántak vele. Az államtudósok módszertani hiányosságaik miatt nem is igen értenek vele bánni, a tudományok mai gulliveri kasztrendszerében pedig önálló szerepet nem akartak adni neki. Minden államrajz azzal kezdi mondanivalóit, hogy az állam első eleme a terület, de a területtel mindjárt készen is van. Nincs tovább. Azt lehet mondani, hogy az államtudományok teljesen megfeledkeznek a lakosságnak szervezkedési színpadáról, mintha színpad nélkül peregne a történelem játéka a képzelet levegőjében.

Az oknyomozó államföldrajz elhanyagolása. Az oknyomozó földrajz a politikai élet színpadi hatásait sikeresen tudja kimutatni, azzal, hogy feltárja a természeti adottságokat, melyekhez a politikai életnek, mint minden szerves életnek, alkalmazkodnia kell. A tér, az élet színpada előbb okozza azt, mint a nép vagy a szuverenitást gyakorló főhatalmi tényezők, hogy nincs két egyforma állam. A szellemtörténet ki fogja mutatni, hogy a főhatalmi tényezők csak látszólag vezérlő színészek, mert tudat alatt az a nép irányítja őket, amely földjével belső kapcsolatban lett azzá.

Földrajzi atlaszaink felerészben a felszínt magát, felerészben pedig tarka szintfoltokkal a politikai szervezetek területeit szokták ábrázolni. A második felerész tehát azt mutatja be, hogy a politikai szervezetek hogyan helyezkednek el a földfelszínen, milyen az állapotképük. Ehhez az állapotképhez az emberiség ezernyi hatás alatt jutott el, de az ezernyi hatás között a legritkább esetben szerepel a földfelszín erőinek tudatos felismerése, a tudatos alkalmazkodás akarása. Ezért alig van néhány politikai szervezet, mely a térben a felszínnel összhangban helyezkedett el, s ezek madjnem kivétel nélkül olyanok, melyek minden ficánkolás dacára sem tudtak kiszabadulni a felszíni hatások vasmarkaiból (például szigetállamok). A földrajzi bölcseség a többinél is kevésbé kormányozza a világot. A politikai szervezetek legtöbbször olyan térbeli alakot szereznek maguknak, melyben az erőpazarlással karöltve járó elgyengülés, tehát rövidéletűség már hangosan ki van fejezve.

Az államföldrajz politikai értéke. Szuverenitási fokozatok szerint is sokfélék a politikai szervezetek. Állam néven ma már azokat a politikai szervezeteket nevezzük, melyek belügyeik külső intézésében más főhatalomtól függetlenek. Az államok külső határai ma már teljesen az időlegesen csoportosuló nagyhatalmak akaratától vagy türelmétől függenek, mert ezek hatáskörüket ma már az egész földfelszínre maradvány nélkül kiterjesztették. Minthogy egyrészt a nagyhatalmak állásfoglalását mindinkább a világgazdaság követelései irányítják, másrészt a nagyhatalmak vezető társadalmát alkotó szellemi arisztokrácia mindinkább enged a kritikai igazságok hatásának, elvárható, hogy az államok határai ok- és célszerű vonalakra helyeztetnek. Kjellén geopolitikájának befolyása a gyakorlati politikára máris jelentékenynek mondható. Feltehető, hogy amint az államföldrajz valóban szilárd, kritikailag igazolt megállapításokra jut, azok az előbb említett körülmény továbbfejlődése esetén gyakorlati értelemben is átütő erőre fognak szert tenni. Minden állam tehát érdekeit szolgálja, ha területére és határaira vonatkozó igazságok beható kikutatására serkent, mert az ilyen igazságok erős fegyverek lehetnek, s esetleg hadosztályokat pótolhatnak.

Az iskolázott geográfusok szerepe. Az államföldrajz nemcsak államterületek egymás közti kapcsolatait és helyzeti energiájukat kutatja ki, hanem az adott államterület belső tagolódásának kérdésében is kutat igazságokat. Az államterületnek hivatalos részekre osztása földrajzi kérdés is, mert térben, területen, felszíni hatások alatt történik, s ezeket a tényezőket kell összevetni népsűrűséggel, gazdasági és művelődési állapottal, közlekedéssel. Az anyag felerészben a földrajztudomány területén van, feldolgozásának módszere pedig egyenesen földrajzi, mert földrajzi mennyiségi és minőségi meghatározások eredményeit kell térképre vetni, és kartométriai úton feldolgozni, végül kartográfiai úton közzétenni. Ezt a munkát csak iskolázott geográfusok végezhetik, nem pedig a földrajz kutatásai módszerében járatlan rajzolók. Utóbbi tekintetben ma még olyan kezdetleges állapotban vagyunk, hogy térképkedvelő, ügyes laikus rajzolók elárasztanak bennünket mindenféle térképszerű ötletekkel. Az állami statisztikai felvételek pedig nyersen maradnak, kidolgozatlanul, mert az intézetnek valószínűleg egyetlen földrajzi laboratóriumi képzettségű szakembere sincs. Aki tudja, hogy jogászaink a főiskolákon az államtudományokból mit, és azt is, hogyan tanulják, az tisztában lehet azzal, hogy államföldrajzi kérdésekre kritikailag kidolgozott feleletet tőlük várni nem is lehet. Hantos Gyula nemrég közölt térképgyűjteményében [1] igazolva látjuk, hogy úgyszólván az összes államigazgatási területmeghatározások, melyeket hatóságok állapítottak meg, a földrajzi adottságoknak és valóságoknak teljes félretevésével, sőt valószínűleg fel sem ismerésével készültek el.

A magyar állam mai tagoltsága hibás. Bátran leszögezhetjük tényként, hogy a földrajz minden olyan szervezeti kérdésben, melynek megoldása térben történik, az államigazgatásnak nélkülözhetetlen segédtudománya. Ezen az igazságon semmit sem változtat az, hogy az államigazgatás a földrajztudomány segítségét tényleg nem veszi igénybe, amit azzal lehet bebizonyítani, hogy Magyarország politikai területi felosztása az egész világon a leghelytelenebbek és legtökéletlenebbek egyike. Ezzel persze távolról sem azt akarjuk mondani, hogy máshol az állam politikai felosztása az államföldrajz megállapításaitól irányítva helyesen és jól történt, mert egyrészt ahol az állapotok jobbak, ott főként a térszín erősebb hatása érvényesült magától, vagy pedig újabb történelmi időkben egységes felosztást a célszerűség szemmel tartásával hajtottak végre (Alpok, Itália, illetve Franciaország.) Magyarországon ma szinte elkerülhetetlen a gyökeres területi reform, ez végrehajtásra vár, s tekintettel a végrehajtás módjának igen nagy fontosságára, fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy ma már más szempontok és eszközök állanak rendelkezésre, mint régebben. Földrajzi alaptanulmány nélkül jó területi felosztást készíteni nem lehet.

A területfelosztás feltételei. A területi felosztás mindig kettős célú feladat. Az első cél az államigazgatás végrehajtásának, gyakorlásának legnagyobb előnye. A második a lakosság legkisebb megterhelése az államigazgatás gépezetének terhével. Minthogy ez a gépezet a lakossággal a közlekedési hálózaton kapcsolódik össze, mindenekelőtt ismerni kell az úthálózat teljes izokronális és izotarifális állapotát. Kettős célzatú tervkészítésről lévén szó, két terv egyesítésének feladata előtt állunk, melynek egy nevezőre hozása csakis munkahipotézis alapján történhetik. Ha ki tudjuk fejezni költséggel úgy az államigazgatás előnyét, mint a lakosság tehercsökkenését, akkor csupán az arány kulcsát kell feltevéssel felállítani, hogy számvetésünket elvégezhessük. Ezután következik a változás egyéb eredményeinek és következményeinek figyelembe vétele. Demográfiai, városfejlődési, társadalompolitikai, gazdasági és művelődési kérdések egész sorozata fog még előállani. Olyan komplexum ez, hogy bizonyos mértékig érthető a tagadók és fatalisták álláspontja (közigazgatásunk vezetői szolgabírás hagyományos mentalitásuk következtében jórészt ide tartoznak), mely szerint vagy hagyjunk mindent magától fejlődni, vagy pedig bízzuk a kérdések megoldását „a mindent tudó jogászra."

A területfelosztás földrajzi módszere. A. területfelosztás eszményi képének megrajzolása sokkal tisztább földrajzi feladat, mint a meglévő felosztás oknyomozó magyarázata. Módszertani megoldásul a következő tervezet látszik alkalmasnak. Mindenekelőtt eldöntendő az a kérdés, hogy hány fokozatú az államigazgatás. Általában a fokozatok száma elsősorban az államterület terjedelmétől, másodszor a népsűrűségtől, harmadsorban a politikai állapottól (az államigazgatás intenzitásától, mindenhatóságától, ügyszámától) függ. Esetenként pedig függ az államigazgatásnak már kialakult, tehát történelmi alakjától. Magyarországé eredetileg csak egy fokozatú volt. A Korona az országosan általános, egyetemleges és kizárólagos vármegyét állította végrehajtó szervül maga és népe közé. A Korona és a vármegye közé fokozatot csak későn a Habsburg-ház iktatott, majd az alkotmányos állam szervezett. A vármegye és a nép közé harmadik fokozatul pedig a járás keletkezett, de jogalanyiság nélküli kezdetleges állapotából ez még ma sem nőtt egészen ki. A törvényhozásnak kell eldöntenie, hogy hány fokozatú legyen az államigazgatás. Kétfokozatú államban a vármegyét meg kell növelni az osztrák Land terjedelmére, a járást pedig ki kell építeni a Bezirk méreteire. A mai csonka ország méreteinek bizonyosan a két fokozat felel meg. A földrajz azonban a gyakorlattól függetlenül csupán elméletben foglalkozik kutatási anyagával, tehát itt is ki kell dolgoznia az anyagot mind a két eset feltételezésével.

A tagok terjedelme. Módszertanilag a második kérdés a területegységek megkívánt terjedelmére vonatkozik. A gyakorlatban a külön egységként kezelt főváros mindenkori leszámításával a tartományi (kerületi) fokozat egységeinek száma 3 és 13 között ingadozik. Közöttük a fontosabbak 5 és 7 között. Ítélőtábla, postaigazgatóság, rendőrkerület 5, vasúti igazgatóság, csendőrkerület 6, honvéd vd. 7 van. Ha a kerületi fokozat egységeinek közepes területét keressük, azt a 15.000 km²-en találjuk. Az 1886. évi 71 vármegye közepes területe 4573 volt, de a török hódoltságtól mentes maradt területeken csak 3580, úgyhogy egy kerület területének átlagban négy vármegye felel meg. Minthogy a vármegyében a járások középszáma 67 volt 644 középterülettel, ezek lehetnének az elfogadható irányszámok, amennyiben a mai területmennyiségek az államigazgatás gyakorlati igényeinek még mindig megfelelnek.

Valószínű azonban, hogy a vármegyei területek számára megállapított irányszám túlságosan alacsony. Erre vall az, hogy a kormányzat általában mindig vármegyék területének egyesítések útján történő növelésére törekszik. Az újabban létesített állami szervek számára is mindig soknak, de soha kevésnek nem találták a vármegyék számát. A nagyobb vármegyék közigazgatási költségei a lakosság számára átszámítva általában kisebbek. A nagyobb vármegyék jelentékenyebb alkotásokra képesek. A nagyobb vármegyék székvárosuk fejlesztésére, s általában a városfejlesztésre erősebben tudnak hatni. Az egyes vidékek területi és faji különleges sajátságai és értékei a nagyobb vármegyében erősebb és önállóbb kifejezésre jutva, a vármegyei rendszernek politikai súlyát jobban növelik. Ezért a fejlődés ma a megyei területek növelésének kedvez.

A járás, mint természetes terület. Harmadik módszertani feladat a legkisebb sejtcsaládoknak, a járásoknak területi meghatározása. Helytelen az államigazgatásnak az a gyakorlata, hogy a nagy területeket kicsire felvagdalni igyekszik. A vármegyék mindig az adott területeket tagolták szét járásokra. A földrajzi kutató munkában sejtcsaládokból kell az optimális megyét összeállítani. Ennek a kísérletnek alapja az, hogy csak az egységes járásokból összerakott vármegye területi meghatározása lehet helyes. Az államban szétszórva, még pedig a gazdasági élet kialakító hatásából elég egyenletesen szétszórva alakultak ki a vásárhelyek, mezővárosok. Elméletben minden vásárhely szoros vonzási területe egy államföldrajzi sejtcsaládot alkot. A valóságban azonban nem ezt látjuk. A vásárhelyek nagy része vásártartási jogát az új úthálózatok kialakulása előtt szerezte. Igen sok vásárhely helyzeti jogosultság nélkül, protekció útján lett azzá. Az új úthálózatokon gócpontokká lettek, s így helyzeti jogosultsághoz jutottak olyan helységek, melyek ténylegesen vásárhelyek még nem lehettek. Ugyanazon sejtcsalád területén két vagy több vásárhely is alakult ki. Nagy települések környezetében vásárhelyek nem alakultak ki, bár térmennyiségi és helyzeti adottságok ilyenek keletkezését indokolttá teszik. Ezért a földrajzi kutatásnak a mai állapottól függetlenül kell megállapítani a járásnyi területű sejtcsaládok terjedelmét a felszín és úthálózat szimbiózisa, helyesebben az úthálózat epoikiája (a felszínhez alkalmazkodása) alapján. Az úthálózat epoikiájában születik meg a természettől adott, nem pedig mondvacsinált vásárhely. A természettől adott vásárhely mindig egy természetes területi sejtcsaládnak a szíve, tehát a politikai járásnak is központja. A természetes területi sejtcsaládot szétvágni annyit jelent, mint megfosztani legfontosabb virágzási feltételeitől. Csak sötét tudatlansággal lehet tehát azt állítani, hogy a szerves élet természeti törvényei a politikában érvénytelenek. Hacsak a felszín nem tökéletesen egyforma asztallap egyöntetű felépítéssel, az epoikia törvénye követeli a rajta élő népnek a felszínhez történő alkalmazkodását. Aminthogy az úthálózat is idomulni kénytelen a felszínhez, idomulnia kell a társulás térbeli alakjának, tehát a politikai felosztásnak is. Minden biológus bizonyítja, hogy az állatvilágban ez az idomulás az epoikiában tömérdek egyén pusztulásával jár, mert csak a szerencsés helyzetű egyének, szóval az idomultak életképesek. Mindenki meggyőződhetett arról, hogy az epoikia éppen így megköveteli áldozatait az embertől is, kivéve ha józan ésszel felismerve az epoikia törvényeit, azokhoz okozati értelmességgel alkalmazkodni tud.

Az epoikia törvénye. A települések természetes sejtcsaládjai az Alpokban élesen elhatárolódnak egymástól. Úgyszólván pontosan minden völgy egy sejtcsalád. Ott az epoikia törvénye olyan hangosan szól, hogy nemcsak minden ember, hanem minden tehén engedelmeskedik annak. Minél alacsonyabbak a hegyek, kisebbek a vizek árkai, az epoikia annál halkabb, hogy törvénye a turáni pusztán egészen elhallgasson. Az Alpokban a jeges gerincen túl lakó orvos semmit sem ér, mert átjövetele kétszáz pengőbe kerül. Ugyanazon geometriai távolságon középhegységben húsz pengőbe, dombvidéken tízbe, síkon ötbe. Az orvos tehát csak úgy élhet meg, ha olyan izokronok súlypontjába telepszik, melyek a lehető legnagyobb számú embert kerítik körül. Ez az epoikia törvénye számára. Minthogy pedig Csonka-Magyarország felszíne nem egynemű asztallap, ennél fogva területe politikai értelemben is egymástól elhatárolt sejtcsaládokból van összetéve. Ha pedig a politikai járás területe nem ugyanaz, mint a sejtcsaládé, akkor egy csomó ember kívül marad a súlypont izokronjain. Ezek a hatóságot nem érik el öt pengőért, de a hatóság sem őket ennyiért. Ezek tehát kirekesztődnek a politikai életből, az állampolgárság páriái lesznek. Izokronális ábrázolásban a külső izokronok közt üresen maradó poligonok területfoltjai mindig hűen mutatják be a területi sejtcsaládnak és a politikai járásnak harmóniáját.

A sejtcsaládok különböznek méretben. A felszín hatása abban is mutatkozik, hogy az elvben megállapított területmennyiséget es népszámot semmiféle gyakorlati felosztásban elérni nem lehet. A mellékelt eszményi, de csak a földrajzi, térmennyiségi követelmények figyelembevételével készített térképvázlat mutatja, hogy a nagy települések területén nagy sejtcsalódok találhatók. Kiskunhalas, Baja, Szolnok, Debrecen Mezőtúr stb., szóval főleg a nép egyenlőtlen elosztásával is jellemzett, egyhangú felszínű területeken, továbbá alacsony népsűrűségű erdővidékeken, valamint az állami határövben levágott területmaradványok szomszédhoz tapadása következtében a sejtcsalád nagyobb terjedelmű lesz. Ezek az eltérések távolról sem olyan nagyok, mint a tényleges felosztásban mutatkozók. A háború előtt a legkisebb járás területe 300 négyzetkilométeren alul maradt, a legnagyobbé pedig majdnem elérte a 2000 négyzetkilométert, túlhaladván egész sor vármegye területét. Futólagos kutatással meggyőződhetünk arról, hogy a sejtcsaládok az irányszám közeli megtartásával és jó elhatárolással megállapíthatók. Az állam valóban sejtcsaládokból épül fel, ezek az állam kimutatható szerves részei, s az állam egészsége jórészt ezen sejtcsaládok zavartalan életétől függ. Illetve kimutatható, hogy az állam ma hőemelkedést szenved, mert erőszakosan megakadályozza egész sor sejtcsalád életének zavartalanságát természetellenes társulások rákényszerítésével.

Járást alkotó gócpontok. A mellékelt eszményi kép elsősorban a vasúti gócpontok, masodsorban a közúti hálózat gócpontjai alapján készült. A Budapest közvetlen környékének kikapcsolása után 208 alsórendű forgalmi gócpontot találtam. Köztük azonban 46 csak helyi és történeti okokból történetesen szétosztódása egyugyanazon gócpontnak, vagy pedig ikre annak. A megmaradó 162 gócpont ugyanannyi sejtcsaládot jelent, 573 négyzetkilométer átlagos területtel. Íme tehát ez a számérték csak valamivel alacsonyabb, mint a Trianon előtti országos középérték, emely 644 volt. Ha tehát a járás térmennyiségi kategóriája ismeretlen lenne, akkor is a térszín és úthálózat szimbiózisa hozzá vezet.

Járás és város. A területi sejtcsaládokra felépített járások számának meghatározása nincs tekintettel a közigazgatási jellegre, tehát a város-jellegű sejtcsaládok is benne szerepelnek. De ez teljesen megfelel a földrajz felfogásának is. A mi városaink kivétel nélkül mezővárosok, vagy mezővárosnak kiegészítői. A város és környékbeli falvak közigazgatásilag merev elkülönítése nyugati formák szolgai utánzásából fakad. Nálunk a város és falu közötti határ nem ott van, ahol a politikai térkép azt mutatja, hanem benn a zárt településnek, a városnak szíve körül, ahol a zártsoros utcát a földmívesek utcára merőleges falusi házai váltják fel. Épen ezért természetellenes a város és falu elkülönítése és szembeállítása. Ha vannak városi sejtjeink, azok csak a közeli falusi sejtekkel közösen alkotott sejtcsaládok vezérsejtjei. A vezérsejt politikai kivágása feltétlenül káros amputáció. Minthogy tehát a város és falu szervesen összenő, a kétféle település ugyanazon sejtcsaládokban egyesül. Tisztán földrajzi szempontból értelmetlen az önálló törvényhatóságú városok és vármegyék elkülönítése is.

A sejtcsaládok különbözők minőségben is. Az ország egész területe egyetemlegesen és általánosan, de egyúttal kizárólagosan is sejtcsaládokból épült össze. A sejtcsaládok mennyiségi szempontból elég egyenletes terjedelműek. Minőségi szempontból pedig háromfélék: [1] Teljes városjellegű. (Ilyen csakis Budapesté). [2] Városmaggal rendelkező. (Ilyen van 26, közte 3 sejtcsalád két városmaggal). [3] Mezővárosi és falusi jellegű. A városmagok a népsűrűség jelentékeny emelkedését jelentik ugyan, de azért egyetlen sejtcsalád sincs a székesfővárosin kívül, mely népszámánál fogva ki tudna emelkedni a járás kategóriájából, s a vármegyékkel ebben a tekintetben egyenrangú tudna lenni. Még a legnépesebb miskolci, debreceni és szegedi sejtcsaládoknak népessége is alig múlja felül a százezret, tehát a sejtcsaládok átlagos népszámának kétszeresét. Népszámuk ellenben jóval meszebben alul marad a vármegye átlagos népszámának. Ennek a földrajzi számvetésnek eredménye tehát az, hogy Budapesten kívül az egész ország területe alkalmas egyetemleges, általános és kizárólagos járásokra felosztásra, tehát a vármegyék mellett önálló városi törvényhatóságoknak természeti, tehát földrajzi jogosultságuk nincs.

A vármegyék a városokból építendők fel. Negyedik feladatunk a sejtcsaládokra épített járásoknak magasabb területi egységekbe, tehát vármegyékbe összerakása. Annyit jelent ez a munkánk, hogy a közlekedési érszálak, hajszálerek hálózatán kialakult sejtcsaládoknak, vagyis a járásoknak és a közlekedési gyűjtőereknek kapcsolatát megvizsgáljuk. A fővárosból az egész föld kerekén egyik legszabályosabb közlekedési artéria-rendszer ágazik szét az országba. Ez a térképi szabályosság leromlik, ha nemcsak az útirányokat, hanem az utak minőségét és a forgalmát is vizsgáljuk. Az artéria-képű erek egyrésze ugyanis csak másodrendű gyűjtőér, mint a lajosmizsei és diósjenői vonalak.

A 14 főhely. Az artériák a fővárostól különböző távolságban válnak ketté. Győr, Székesfehérvár, Dombóvár, Cegléd, Szolnok, Hatvan alkotják az osztóállomások első gyűrűjét. Szombathely, Kaposvár, Pécs, Szeged, Debrecen, Nyíregyháza és Miskolc pedig a külső ívet, melynek hézagaiban fejletlenebb gócosodással Baja és Békéscsaba helyezkednek el. Kaposvár és Dombóvár, Szolnok és Cegléd egymástól csekély távolságuk miatt versenytársai egymásnak, s így a mai államterületen 14 olyan főhely van, melyek egyrészt a fővárosba összefutó artériákon, másrészt gyűjtőerek csomósodási pontján ülnek úgy, hogy egymástól jelentékeny távolságot tartanak. A legkisebb távolság 48 km, a legnagyobb 146 km. De ezek légvonalú távolságok, a legkisebb értéket mutató Pécs-Kaposvár vasúti távolsága lényegesen nagyobb. Mindenesetre a 14 pont háromszögelési hálózata jelentékeny szabálytalanságra vall. Ha Kaposvár helyett Böhönye, Nyíregyháza helyett Nyírbakta, Székesfehérvár helyett Lepsény lenne a gócpont, a háromszögelt hálózatot elég szabályossá lehetne tenni. A vasúti hálózat és a városok szimbiózisa azonban felszíni és történelmi hatások alalt az előbb említett adottságokat terem-tette meg a politikai felosztás számára.

Főgócpontok. A 14 főgócpont mindegyike kiváltságos közlekedésföldrajzi helyzetben van. Egzakt módszeres megállapításuk a fővasútvonal szétágazása, fővasútból kettőnél több más vasút kiágazása, mint feltételek alapján történt. 50 km legkisebb egymástól való távolság további feltételezésével. De a 14 főgócponton kivül található még 7 ilyen kiváltságos hely: Celldömölk, Dombóvár, Barcs, Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Orosháza és Mátészalka. Utóbbiakat másodrendű főgócpontoknak nevezhetjük. Kecskemét vagy Kiskunfélegyháza éppen a határán vannak annak, hogy egyikük az első csoportba osztassék, éppen így Celldömölk is. Bár mindegyik az 50 km legkisebb főgócpont-távolságon alul marad, de a legnagyobb főgócpont-távolságot valamivel csökkentenék (115 km-re), és megvan a kellő vonzásterületük is. A harmadrendű gócpontok száma tekintélyes, s közülük már csak azok jöhetnek tekintetbe, melyek közlekedésszegény területen a magasabbrendű gócpontoktól távol esnek, tehát megfelelnek az 50 km főgócpont-távolság feltételének. Ezek sorában Nagykanizsa és Füzesabony állanak elől.

A 14 vármegye. Ilyenformán a mai állam területének vármegyékre felosztásában a következő eredményre jutunk. A 162 természetes járás 14-18 vármegyébe vonható össze, de a területi egyenletesség elvének a 14 felel meg. Ezen felül már lehetetlen a térmennyiségi egyenletességet megőrizni anélkül, hogy a tagolódás egyéb alapfeltételei meg ne romoljanak. Tagadhatatlan azonban, hogy a kisebb részekre tagolás mindig előnyökkel jár a polgárság részére, de természetesen túlnyomóan hátrányokkal az államigazgatás szempontjából. Különösen súlyos terheket jelentene a 14 elméleti vármegye szaporítása azért, mert míg ebből a 14-ből mindössze egy van olyan, amelynek legjobb központja nem megyeszékhely (Hatvan), az ezeken felül észszerűen kitervezhető további vármegyék a 15.-től 19.-ig mind olyanok, melyeknek központjai ma nem megyeszékhelyek. (Celldömölk, Nagykanizsa, Dombóvár, Kecskemét, Füzesabony). 

Kerületek. Ötödik feladatunk a kerületi rendszer földrajzi alapjainak kikutatása. A mai magyar állam testének egyik feltűnő sajátossága, hogy abban nagyobb kerületi egységek kialakítása igen nagy nehézségekbe ütközik. Annyira hiányzanak mindennemű átlós útvonalak, hogy több vármegyére kiterjedő területeknek saját egységes belső útvonalhálózatuk nincs, mert valamennyinek főbb útvonalai a főváros felé szaladnak. A főútvonalaknak a főváros felé irányulása következtében csakis az előbb említett belső főgócpont-gyűrűn vannak olyan pontok, melyek kettőnél több vármegyére kiterjedő területek véredény- és idegrendszerét egyesítik. Köztudomású, hogy ma is a belső gyűrű érintésével kapcsolódnak össze összes vidéki városaink, hacsak azt is át nem lépve, nem veszik útjukat a fővároson keresztül. Még Bajáról Szegedre is a 90 km légvonalú távolság ellenére a legkényelmesebb, és nem is lassúbb a négyszer hosszabb Budapesten át vezető út.

Az állami kormányzat tehát sajátságos tényekkel áll szemben, melyeket éppen úgy nem tud elhanyagolással félretolni, mint egy ellenséges hadsereget. Tekintettel arra, hogy a főgóc-pontok, melyekben az ország artériái egyesülnek úgyszólván Budapest kapui előtt vannak, számolnunk kell azzal a ténnyel, hogy a mai állam kerületi tagolásra igen kevéssé alkalmas. Mindenekelőtt le kell szögeznünk a következőket, amelyeket a priori el kell fogadnunk: (1) A kerületnek egész vármegyéket kell felölelniük, tehát vármegyéket bármely állami feladat teljesítésében elvágni nem szabad. (2) A kerület székhelyének olyan ponton kell lennie, mely egyformán alkalmas az alája rendelt vármegyékből a megközelítésre. (3) A kerület székhelyének lehetőleg távol kell lennie Budapesttől, mert különben elesik a kerületi rendszer jogosultsága, ha székhelyei úgyszólván a főváros kerületében belül vannak. (4) A kerületi székhelyeknek az állam méltósága és a székhely telepítőerőinek teljes kihasználása érdekében városiasodásra alkalmas helyzetűeknek és helyűeknek kell lenniök.

Ilyen feltételek alapján a mai államban alkalmas kerületi székhelyeket találni alig lehet. Elég ha ránézünk a vasúti térképre. Az elméletben kerületi székhelyül a legalkalmasabb Cegléd, mert itt találkoznak Szeged, Szolnok, Békéscsaba, Debrecen és Nyíregyháza artériái. Másik hasonló pont Sárbogárd, helyesebben Rétszilas, ahol Baja, Pécs és Kaposvár artériái egyesülnek. Ezzel azután kész is vagyunk a kereséssel, mert rajtuk kívül még csak Székesfehérvár van a maga és Szombathely, vagy Győr a maga és Szombathely számára, valamint Hatvan a maga és Miskolc számára. Minthogy azonban Budapest köré elengedhetetlenül kell kerületet vonnunk, kisül, hogy az egy Győr kivételével az összes külső kerületi székhelyek Budapest legszűkebb vonzási területében, tehát elengedhetetlenül a saját kerületében lennének. Valóban Budapest vonzóereje olyan hatalmas, közlekedése monopóliumszerűen kizárólagos, hogy vele szemben minden kerületi székhely szélmalomharcot küzdhet. Ebben a kérdésben tehát a földrajzi tudomány majdnem tagadó álláspontra helyezkedik, s kimondja, hogy a mai államban minden kerületi rendszer céltalan és helytelen. Egy régebbi kis tanulmányvázlatomban [2] erre már rámutattam. Kerületek felállítása a mai útvonalhálózaton csak erőszakolt lehet. A kerületi igazgatás, hacsak nem alakít székhelyeket az artériák első elágazási helyein, tehát Budapest közelében, csupán két-három megye összekapcsolása révén létesíthető. Győr és Szombathely, Kaposvár és Pécs, Szolnok és Szeged Békéscsabával, Debrecen és Nyíregyháza (esetleg a közlekedés megjavítása útján Miskolccal) alkothat egy-egy kerületet, de akkor is Budapest számára megmarad egy mammut-kerület Székesfehérvár és Hatvannal, továbbá a sem Pécshez, sem Szegedhez nem kapcsolható Bajával.

A rövid fejtegetésből is levonható a felszín és közlekedésnek államföldrajzi jellege alapján az a tanulság, hogy az állam természetes politikai tagoltsága a nagy és erős vármegyét és a hasonlóan megerősített és kiépített járást követeli és kívánja. De levonható az a tanulság is, hogy területi felosztások kérdésében a földrajz tudományos szempontjai nem mellőzhetők. Igaz, hogy a műkedvelői területi felosztás építménye nem dől rögtön össze földrengető robajjal, mint egy kontároktól épített gyárkémény, de károkozata felülmúlja bármely rossz építményét.

*

[1] Administrative boundaires and the ratonalisation of the public administration. By Gy. Hantos with an introduction by Prof. count P. Teleki and  Prof. Z. Magyary and with 56 maps. Athenaeum, Budapest. 1932.

[2] Térképek az állam szolgálatában. — Zsebatlasz. Budapest. 1923. 154—57. 3 térkép. — Magyarország földrajza. A magyar föld- és életjelensé-geinek oknyomozó leírása. Budapest. 1914.

*

In Földrajzi Közlemények, 61. kötet, 1-3. szám (1933), 69-81.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés