A közigazgatás által végrehajtott törvények megalkotására az alkotmány tartalmazza az irányadó szabályokat; ezekre itt kitérni felesleges, csak azt emeljük ki, hogy a demokratikus alkotmány a törvényalkotás hatalmát teljes joggal a népképviseletnek biztosítja, és így a nemzet szab képviselői útján törvényt a közigazgatás részére is, és a közigazgatásban a nemzeti akarattól eltérő szabályok nem érvényesülhetnek. Az 1946:XVI. tc. szerint még a kormány kivételes hatalma sem terjed ki a közigazgatás szervezetének a megváltozására, de a közigazgatás zavartalan menetének biztosítása érdekében rendelettel átmenetileg a törvénytől eltérő szabályokat is megállapíthat.

A nemzet által alkotott szabályokat demokratikus közigazgatásban újra csak a nemzet hajtja bizalmi emberei útján végre. A nemzet befolyása a végrehajtásra egyrészt azáltal van biztosítva, hogy az egész közigazgatást a népképviselettől függő és annak bizalmát élvező személyek: a felelős miniszterek vezetik - másrészt azáltal, hogy a helyi, illetőleg a szakszerű végrehajtás jó részben a nemzet érdekelt része által választott testületekre és tisztviselőkre van bízva, tehát önkormányzatilag megszervezve.

Az önkormányzat útján a nemzet a közigazgatás gyakorlásában a helyi közönség, illetőleg az érdekeltek közreműködésével közvetlenül vesz részt. Az önkormányzatban a nemzet tagjai - mint az állam szervei - beállanak az állam szolgálatába, és maguk hajtják végre magukra az állam akaratát; ezzel a nemzet a végrehajtó hatalom alanya lesz. Az önkormányzat a szabadság gondolatát viszi bele a közigazgatásba; lehetővé teszi, hogy a nemzet felfogása ne csak a szabályok alkotásánál, de azok végrehajtásánál is érvényesüljön. Az önkormányzat így a parlamentáris rendszerrel párhuzamos, ugyanannak a demokratikus nemzeti felfogásnak a folyománya.

A demokratikus közigazgatás csak a polgárok teljes egyenjogúságán épülhet fel, vagyis kizárja az egyes ügyek intézésében a pártszempont érvényesülését, a részrehajlást és közbenjárást.

A demokrácia azonban irányítja a közigazgatás célkitűzéseit is, és különösen biztosítja elsősorban a nép jólétét szolgáló közigazgatási feladatok erélyes felkarolását, továbbá a gazdaságilag gyengébb néposztályok fokozottabb támogatását, és ezzel a társadalmi ellentétek lehető kiegyenlítését. A demokratikus közigazgatás tehát erősen szociális jellegű.

A demokrácia megkívánja a közigazgatás szerveinek a nép lakóhelyén való elhelyezését (népközelség). A néppel való közvetlen érintkezés nemcsak nagy idő- és költségmegtakarítást jelent, de a dolog természete szerint a viszonyok alaposabb ismeretét és a kitűzött feladatok jobb megoldását biztosíthatja; nevezetesen lehetővé teszi például a népies tulajdonságok és szokások figyelembevételét, továbbá a néppel való érintkezés közvetlenségét stb.

A demokrácia kívánja a szabályok és határozatok világos és könnyen érthető megszövegezését, a közigazgatási működés lehető nyilvánosságát és gyorsaságát, a felesleges formaságok kiküszöbölését, a felekkel való előzékeny bánásmódot, a közigazgatási eljárások ingyenességét, illetve olcsóságát stb. Így a demokrácia a közigazgatásnak úgy szervezetét, mind feladatait, mind pedig működési módját befolyásolja.

Végre a demokrácia természetes következménye és feltétlen követelménye a közigazgatási bíráskodás kiépítése; ez a bíráskodás ugyanis a népakaratnak a közigazgatásban való érvényesülését, az egyéni jogok védelmét, az önkény kizárását biztosítja.

*

In Egyed István: A magyar közigazgatási jog alaptanai. A Szent István Társulat kiadása, Budapest, 1947, 28-29.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés