Mi a XIX. század örökösei vagyunk. A francia forradalommal megindult a kíméletlen kritikai tevékenység és ennek hihetetlen közömbössége az élet legszentebb javai iránt, a különcködésig menő egyénieskedése, az értékek átértékelésével való kacérkodása, mind hozzájárul a zűrzavar fokozásához, s az egység szétbomlasztásához. Nem volt soha olyan zavar az életfelfogások és értékelések terén, mint most. Minden egyén és minden érték, vagy jobban mondva, minden álérték a maga létjogát kutatja, és elfogult más értékeléssel szemben, kizárólagosan akar uralkodni az egész életen.

Hozzájárul mindehhez a világháború és a forradalmakkal kapcsolódó erkölcsi rázkódtatás. Régi megszokott kötelékek feloldódtak, az ősi tekintélyek porba hullottak. Minden inog. Egyedül csak a mindenki ellen való ádáz küzdelem állandó. Ellenség mindenki, kivel nem köt össze pillanatnyi önző érdek. A világháború és a forradalmak alatt tombolt a hatalmi tülekedés, mert így vélte minden csoport biztosítani azt, hogy az ő értékelési rendszere legyen az uralkodó, övé legyen a vezető szerep, hogy ezzel az élet összes javai fölött az elsőbbséget megszerezze önmagának.

Ε küzdelem folytatódik most itt a mi körünkben is. Ha szétnézünk e hazában, s látjuk a széthúzást, az ellentétes erők összecsapását, akkor érezzük, legfőbb ideje, hogy az egység megteremtésén tudatosan dolgozzunk. Maga Széchenyi sem győzte eléggé a nemzet lelkére kötni, hogy „az egyetértés hiánya sok bajnak az oka”. (Hitel 87.) Más helyen meg azt írja: „Saját értelmünkkel, magunk tenyerével magasra emelhetjük hazánkat. Nem kell hozzá, csak a közérdeken alapuló egyesség”. (Világ, 326.)

Évszázados átkunk: a széthúzás. De nem tanultunk a múltból! Sőt most a világháborúval kapcsolatban megnyitották a gyűlölet zsilipjeit. Kezdetben idegen nemzetek ellen indult meg a gyűlölködés, majd az osztályok és felekezetek ellen. És a gyűlöletnek e szennyes áradata már-már kezdi megfojtani a termékeny élet sarjadzását. Most látjuk csak, mily nagy szükségünk van arra, hogy a nemzeti eszme szeretetében összeforrjunk, és együtt dolgozzunk a ránk zúduló csapások elhárításában. Legyen meg végre az egység, és a lelkek hajoljanak meg a nemzeti élet e legfelsőbb törvénye előtt! Csak ezzel biztosíthatjuk azt az egységes együttműködést, összetartást, amely minden további teremtőfejlődés alapja. A nemzeti egység megteremtésén való munkálkodás tehát kötelesség. Ezt a nemzeti élet egyik legfőbb törvénye parancsolja nekünk.

Az egység nem jön létre magától! Még egy ember lelkében sem. Hát még a nemzet életében! Az egység megteremtésén dolgoznunk kell a nemzeti élet minden területén és minden idejében! Mindenhol és mindenkor!

2. Az egységet megteremtő tényezők

Oly nagy dolog a nemzeti egység, hogy érdemes volna külön könyvet írni e témáról. Jelenleg, ha csak vázlatosan is, az egységet megteremtő tényezőket teszem a vizsgálat tárgyává.

1. Először figyelembe veendők azok a természeti adottságok, amelyek az egység megteremtésénél közrejátszanak. Ide tartozik:

a) a föld és a természeti környezet. A világháború előtti Magyarország volt a világ egyik legtökéletesebb földrajzi egysége. A Kárpátoktól övezett Duna-medence már régóta tipikus példája volt az egységes földrajzi alakulatnak. És e nagyszerű természetes egységet megsemmisítette a trianoni béke. Csonka-Magyarország egy mesterséges, erőszak szülte ország. A magyar nemzet nem fér meg e keretben, és nem is nyugodhatik bele, e megcsonkításba, hanem küzdeni fog mindig, hogy ősi földrajzi egységét visszaszerezze.

b) A régi földrajzi egységgel szemben nem olyan kedvező volt a magyar nemzet faji egysége. A tiszta vérű magyar típus sajátosságait alig tudjuk már megállapítani. A különböző itt lakott, s később beköltözött fajták egy része teljesen beleolvadt a magyarságba, más részük vagy egynek érezte magát a magyar nemzettel vagy ellenséges álláspontot foglalt el vele szemben. A kialakult magyar nemzet tehát nem egységes faji képződmény, nem vérségi kötelékek fűzik össze tagjait, hanem a magyar élet, a magyar szellem, a magyar kultúra. Ε kultúregység keletkezésénél a közös természeti környezet ugyan részben egységesítő hatást fejtett ki, és a vérkeveredés is játszhatott bizonyos szerepet, de nem kell elfelejteni, hogy minél nagyobb mértékben haladunk előre a művelődésben, annál kisebb a természeti környezet hatása, és annál döntőbb hatással van életünkre a szellemi környezet. A különbözővérüség ellenére azonban fennáll bizonyos mértékű közös származás, amelyre a nemzet szó is ráutal. Ez bizonyos egyformaságot és közös életformát biztosít a közös természeti és lelki környezet révén.

2. A kulturális adottságok közé tartozik:

a) a nyelv. A világháború előtt a politikai magyar nemzetnek nem volt egységes a nyelve, és talán ez volt egyik legnagyobb akadálya az egységes kialakulásának. A jövőben sem akarjuk kizárni a más anyanyelvüeket a magyar nemzet testéből, ha a magyar nemzeti eszmének kívánják szentelni életüket. De csakis akkor tudják teljesíteni a nemzet iránt való összes kötelességüket, ha elsajátítják a magyar nyelvet. A magyar szellem kulcsa a magyar nyelv, és azért szükségképen ama cél felé kell haladnunk, hogy a magyar nemzet minden tagja magyarul is tudjon beszélni. Ezzel nem az erőszakos magyarosításra gondolok, hanem arra, amire Széchenyi, amikor a magyar szellem hódító erejének érvényesüléséről, a magyar kulturális felsőbbség előtt való önkéntelen meghódolásáról beszél.

Egységet biztosító tényező továbbá

a) a közös múlt. A múlt közös szenvedésében és dicsősé-gében egybeforrtak a nemzet tagjai, és a nemzet történelmében válik nyilvánvalóvá az egység még a nem magyarnyelvűek előtt is.

b) Még nagyobb jelentősége van a magyar kulturális élet eredménye gyanánt létrejött magyar szellemnek. Ε szellem „egyének fölötti folytonosságul lelki folyamatot biztosít”, és feltétele az egyes magyar lelkek kialakulásának. A szellem közös lelki élményekből és értékek megvalósításából keletkezik. Ebbe nő bele az egyén, ennek értékelését magáévá teszi, és így a nemzet tagjának érzi magát. A szellemi élet fejezi ki a lelkek közös tartalmát, azért tehát kiegyenlítőleg hat, egyesít, békét teremt, egységes irányt szab nekik. Ennél fogva egyik legfontosabb kötelességünk az egység szempontjából a kialakult nemzeti szellem ápolása, e szellemhez való ragaszkodás, e szellem átplántálása az utódokra.

A lelkek kölcsönhatásának termékei a nemzeti kultúra, a nemzeti szellem. A kultúra minden egyes területén a kezdeményezés, a továbbfejlesztés, az új elemekkel való gazdagítás egyénektől indul ki. Ez az oka annak, hogy ámbár a nemzeti szellem, mint őseink kulturális munkájának eredménye tiszteletet gerjeszt bennünk, és elsajátítása, tovább terjesztése a nemzeti öntudat kialakításánál megbecsülhetetlen szolgálatot tesz, mégsem szabad soha az egyéntől az önállóságot, a kezdeményezést, a szabadságot megtagadni, mert akkor megszűnik a szellemi fejlődés. A múlt és a jövő áll itt egymással szemközt. Ε kettőnek esetleg ellentétes voltából keletkeznek azok a harcok, amelyek a kulturális fejlődés az öregek és fiatalok, a hagyományokhoz ragaszkodók és az újítók között szoktak lejátszódni, amelyeknek azonban kedvező lezajlása után az új vívmány mint érték fennmarad, és egy magasabb fejlettségű szellemi színvonal keletkezik.

A szellemi élet tehát nemcsak egységesít, hanem a fejlődés folyamán mindig el is különíti egymástól az embereket, azért a meglévő nemzeti szellem és kultúra önmagában még nem teremt egységet. Tudatossá teszi az egységet, de a folytonosan fejlődő szellemi élet következtében ama feladat elé áll a nemzet, hogy újból és újból visszaállítsa a nemzeti egységet, hogy a nemzet önmaga teremtse meg magát mint öntudatos egység.

A nemzeti egység helyreállítása egy végtelen feladat: az élet teremtő voltával együtt járó folytonos elkülönülés folytonos egységesítést követel.

3. Az egység etikája

A nemzeti etikának tehát egyik legfőbb parancsa az egység megteremtése.

Teljes erővel, kitartóan kell dolgozni annak megvalósításán, mert hiszen minden időben veszélyeztetve van az egység. Ekkor azonban tiszteletben kell tartanunk minden értékes egyén önálló véleményét és biztosítanunk kell szabadságát, mert hiszen ez a nemzeti élet fejlődésének alapfeltétele.

Végül szeretettel kell foglalkoznunk az ellentétekből keletkezett problémákkal, és a megoldást békésen keresnünk, mert az erőszak csak ártalmára van a nemzeti előrehaladásnak.

Jegyzet. Hogy azonban az egységet megteremthessük, szükségünk van egységes közös értékmérőre, amellyel meg tudjuk állapítani művelődési törekvéseink végleges értékét és rangját az élet többi jelenségeivel szemben, különben reformmozgalmaink, szociális törekvéseink, művelődési és nevelési intézkedéseink mind megtámadhatók és vitathatók.

Erre pedig Spranger megjegyzése szerint csak vallásos erkölcsi értékelésünk alapján vagyunk képesek, amikor is a szóban forgó jelenséget az egész nemzeti élet értékére vonatkozó szempontból értékeljük, és ez aktusban közvetlenül megérezzük az értékesebb, a szentebb törekvést. A különböző értékelések, úgy mint a haszonra, a hatalomra, az igazságra, a szépre, a szeretetre és a szentségre vonatkozó értékelés mind egy ember lelkében játszódnak le. Itt értékösszeütközés keletkezik. A különböző értékek más-más kötelességet rónak reánk, és a kötelességek ez összeütközéséből úgy menekülök ki, hogy annak az értéknek adok elsőséget, amely egész életem szempontjából értékesebb, vagyis az egyes értékek élményét vonatkoztatom az életem szellemi összértékére. Ezzel pedig Spranger meghatározása értelmében megállapítom a jelenségnek vallásos értelmét. A különböző vallásos jelentést összehasonlítva, most már közvetlenül észre veszem, melyik érték játszik döntőbb szerepet egész életem szempontjából, és annak adok elsőbbséget, és így meghatározom a jelen helyzetben a többieknek viszonylagos értékét. Amikor a nemzeti élet jelenségeiről van szó, akkor az egész nemzeti élet, tehát a nemzet összes tagjaira és az örökkévaló nemzeti szellemi életre vonatkozólag állapítom meg az értékek rangját. Az életet tehát a vallásos érték egyesíti, amikor mindegyik tevékenységnek, kötelességnek megszabja helyét, szerepét, amelyet törekvéseinek rendszerében elfoglal.

Célszerű tehát, ha minden élet jelenséget a vallásos aktussal értelmezünk, s ezzel nemcsak az élet mélységét látjuk meg, de oly irányító, vezető érték megállapító vezérfonal birtokába jutunk, hogy kimenekülhetünk az élet zűrzavaros ellenmondó tülekedéséből, és az egység, az összhang, a rangsor megállapítására kapunk csalhatatlan biztos útmutatást. Erre annál is inkább szükség van, mert minden értékelési irány egyeduralomra, hatalomra törekszik, és el akarja fojtani a többit, és ezzel az egységet megbontja. Helyes, ha a gazdasági életben a hasznosság, a politikában a hatalom, a művészetben a szép, a tudományban az igazság, a vallásban a szentség értéke törekszik az egyedül irányadó érték szerepének betöltésére. De zavar és baj származik az életben abból, ha akármelyik érték az élet más területén akar döntő szerepet játszani. Ha például a művészet, vagy a tudományban a hasznosság értéke háttérbe akarja szorítani a szépnek, illetőleg az igazságnak egyedül jogosult szerepét. Így tehát az élet mindegyik területén belül csak az illető sajátos értékelési elv az irányadó. Amikor a nemzeti életben a különböző értékelési irányok küzdenek, akkor vigyázni kell, hogy az egységet ne bontsa szét egy-egy értékelési iránynak a túltengése, hanem egyedül az egész és az örök nemzeti élet értéke legyen az egyedüli irányadó érték. Ε vonatkozást végrehajtó nemzeti vallásos aktus megállapítja tehát az egység érdekében való teendők rangsorát is.

4. Az egység a kultúra különböző területein

Ez előzmények után vizsgáljuk meg a tennivalókat az egyes kultúrágakban:

1. A gazdasági téren az egységet a mai tőkés gazdasági rendszer nemcsak hogy nem segíti elő, de ellene dolgozik. Hiszen ez szaggatja szét a társadalmat egymás ellen harcoló osztályokra, sőt ezeken belül a versengés is elkülöníti egymástól az egyeseket. A létért való küzdelem hevessége egymás ellen sorakoztatja, az egyeseket és az osztályokat. A gazdasági érdekellentét a nemzeti egység keletkezésének egyik legnagyobb ellensége, és azért oly erők után kell kutatnunk, amelyek ezt megfékezik és az egységet biztosítják.

Ide tartozik elsősorban a szövetkezeti gondolat. Szövetkezve, az emberek jobban tudják megszerezni az anyagi létfeltételeket. Egyesült erővel itt is többre mennek, mint elkülönülten. A szövetkezeti gondolatban a kölcsönös segítés eszméje érvényesül, és ez nemesíti az embereket, és mérséklőleg hat a létért való küzdelemben történő elkülönüléssel szemben is. A szövetkezetek tervszerűbbé, és ezzel sikeresebbé teszik gazdaságunkat is. Az egymásra utaltak egymásra találnak, és mivel végeredményben mindnyájan egymásrautaltak vagyunk, azért kívánatos volna, ha az egész gazdasági életünk a szövetkezeti eszmétől teljesen át volna hatva. A gazdasági életben az egységet a szövetkezeti mozgalom nagymértékben elősegítheti. Ha az egyéni kezdeményezést, a vállalkozó szellemet nem fogja kiszorítani, akkor az egészséges fejlődés útja biztosítva van.

Nemzeti egységünk érdekében tehát a szövetkezetek megérdemlik a legmesszebbmenő pártfogást. Ha a szövetkezeti gondolat értelmében rendeznénk be a gazdasági életet, akkor az kiküszöbölné a nemzeti életben a legnagyobb szakadást okozó gazdasági érdekellentétet is, amennyiben a kis tőkéjű embereket függetlenítené a nagytőkével szemben, és így védené őket a kizsákmányolástól. Ha a szövetkezeti mozgalmakat még a szociális igazságosságot létrehozó törvényalkotás is támogatja, akkor megvalósulna az alkotó szocializmus gondolata, amikor is a gazdasági életben az egység teljesen helyre van állítva.

Alkotó szocializmusnak nevezem azért, hogy megkülönböztessem a többi szocialista iránytól. Ez az irány nem vár a tőkés gazdasági élet összeomlására, hanem már a mai viszonyok között is is meg akarja mutatni azt, miképp lehetne megvalósítani a gazdasági élet egységét, célszerűbb szervezését, miképp lehetne az elméletet a gyakorlatba átvinni. Épp azért nem vallja a Marx-féle katasztrófaelméletet sem, és nem is kívánja a nemzeti államok bukását, hanem épp ezek körében és ezekből kiindulva, akarja a szociális kérdést megoldani. Az az alkotó szocializmus fogja tehát biztosítani a nemzeti gazdasági életben az egységet, amelyik a társadalmi igazságosság elvétől áthatott szociális reformokon és a kölcsönös segítés elvén alapuló szövetkezeti eszmén van felépítve. A gazdasági élet bizonyos fajta egységesítését az állam eddig is célozta. Az egységes pénzrendszer, egységes kormányzás stb. mind megteremtik a gazdasági élet egységes keretét. De ez csak külső rákényszerített keret, nem a gazdasági életből fakadó egység, és azért nem is orvosolja a gazdasági ellentéteket. Az állam, mint említettük, csak mélyreható szociális reformok útján tudna egységet teremteni.

2. Az állam: az egységesen megszervezett főhatalom. Ha az egész nemzet egy állam keretében él, akkor az egység külső feltételei megvannak. Az állam a maga hatalmával kierősza-kolja és érvényesíti a nemzetegységet minden más tényezővel szemben. Ennél fogva a nemzeti állam megszilárdíthatja az egységet. Azért hangsúlyozzuk: „Csonka-Magyarország nem ország”. Azért harcolunk, hogy az egész nemzet együtt legyen egy nemzeti államban.

De céltévesztett dolog volna ma tőle mindent várni! Bármily magasra becsüljük is az állam célját és feladatát, működésének, sajátos természeténél fogva, megvannak a maga határai.

Jelenleg az állam az igazi, belső és végső egység megteremtésére képtelen. Az egységes végső célt ugyanis, mint láttuk, csak a filozófia szabhatja meg. A belső egységet az állam azért sem teremtheti meg a mai politikai rendszer mellett, mert hiszen magáért az állami főhatalomért folyik állandóan az elkeseredett küzdelem, és alig van valami a mai életben, ami úgy elválasztaná az embereket, mint a főhatalomért való tülekedés. A küzdelem ereményeképpen egy-egy párt ideig-óráig magához ragadhatja a főhatalmat, ez irányítja most az állam életét, míg aztán más fel nem váltja. Nincs meg tehát az az állandóság és tervszerűség a főhatalom vezetésében, amely pedig az igazi egység alapfeltétele. Javul a helyzet, ha az állami élet helyesen van megszervezve, és minden az állam végső céljának: „minél hatalmasabb és minél igazibb nemzeti kultúra megteremtése” érdekében történik. Ily esetben „az állam a kultúrállam eszméjét valósítja meg” [1], és ekkor természetesen már az igazi egység szolgálatában áll. A kultúrállam a köznevelés, a művelődési élet célszerű szervezésével már sikeresebben dolgozhatik az egység érdekében. A nemzeti egység egyik legfontosabb feltétele az egész nemzetet a nemzeti kultúrállamban megszervezni.

Jegyzet. Mielőtt tovább haladnánk, még ki akarjuk emelni, hogy a külső egység alapulhat (1) anyagi érdeken, vagy (2) kikényszerített, erőszakra támaszkodó hatalmon. A belső egység alapulhat (1) tekintélyen, vagy (2) teljesen önkéntes belső indítékokon.

Ez [az]osztályozás egyben az egység értékének sorrendjét is megvilágítja.

Legkisebb értéke van az érdekközösségnek. Amíg az érdek közös, addig az egységesíti az embereket. Az érdek megszűntével újból ellenségekként válhatnak szét az emberek.

A nyers erőre támaszkodó hatalom által kikényszerített egységnek szintén kevés az értéke. Azonban fokozódik értéke, ha a megszokás folytán önkéntelen engedelmesség is társul vele, és állandóbb hatású. Ez esetben ez a fok átvezethet a harmadikhoz, amikor a tekintélynek elismert hatalom hatása egyesíti az embereket az általa kitűzött céllal.

A tekintély egységesítő hatása természetesen az erőszakon alapuló hatalomtól függetlenül is működik. A tekintély előtt meghódolnak az emberek, felfogásukat és magatartásukat a tekintély szabja meg, és ha a tekintély hatása nagy, akkor az egység is igen erőteljessé válhatik.

Még értékesebb az önkéntes belső indítékból fakadó egység. Ennek is több fokozata van. Az első a közös érzelmeken és belső önkéntelen ösztönzésből fakadó cselekedeten alapul. Magasabb foka közös gondolatokon és belátáson alapszik. A harmadik fokot akkor éri el, ha a törekvés egysége, a megvalósítandó tudatos cél kapcsolja össze az embereket.

3. A társadalmi életben az egység különböző típusai természetesen nem fordulnak elő tisztán. Az egység létrehozásánál többféle lelki folyamat játszik közre.

Ide tartozik elsősorban a megértés. [2] Már beszéltünk arról, mily különböző az emberek lelki alkata, úgyhogy eltérő lelki alkatú emberek alig képesek egymást megérteni. Az ilyenek idegenek maradnak egymással szemben. Az egységes együttélés, együttműködés meg van nehezítve. A látókör és műveltség előrehaladásával azonban kifejeződik a megértőképesség. Mi bele tudjuk magunkat élni más lelki alkatú emberek gondolatvilágába, és az idegenkedés megszűnik. Az egy nemzet kebelében élőknek meg kell érteniük egymást, mert különben az idegenkedésből, gyűlölködés és ellenségeskedés támad. Ha nem értik meg egymást, nem is dolgozhatnak egymásért egymás érdekében.

Értelmi folyamat még az egymásrautaltság tudata, a kölcsönös segítés szükségességének belátása is. A nemzetet a múltban az ellenség támadása, a közös balsors hamar megtanította erre, és ez többé-kevésbé benne is él mindenkiben, csak az szükséges, hogy ez teljesen tudatos és élénken átérzett legyen. Ahol ez megvan, és még érzelmi tényezőkkel is társul, ott ez a nemzeti összetartozandóságnak egyik hatalmi pillére lehet.

Egységesítő érzelmi folyamat az együttérzés. Ez több, mint megértés. A megértésnél csak megállapítottam az illetőnek lelki sajátosságait, és meg tudom magamnak magyarázni viselkedését, látom magatartásának értelmét. A megértés alapfeltétele az együttérzésnek, a rokonszenv kifejlődésének. Együttérzésnél még az is kell, hogy értékes egyénnek tartsam azt, akivel együtt érzek, mert máskülönben nem törődnék vele, és szükséges az is, hogy észrevegyük, hogy közös a sor sunk. [3] 

A nemzet is sorsközösséget alkot. Ennek belátása megadja az együttérzés feltételét. Megszilárdítja ezt az összetartozásnak a tudata.

Jegyzet. Az együttérzést, az összetartást az értelmezés (jelentésfelfogás) és az értékelés közössége nagymértékben segíti elő. A bonyolult jelenségeket sokféleképpen lehet értelmezni. Az együtt élő és hasonló lelkületű emberek megszoknak bizonyos fajta értelmezést, és azért könnyebben értik meg egymást, könnyebb az együttműködés. Ez az értelem és jelentésmegadás függ a lelki alkattól és műveltségtől. Ha egyformák a főbb értékélmények, akkor az értelem és jelentés megadás is hasonló. Az értékelés hasonlósága nagyon összekapcsolja az embereket. Az értékek közösségét teremti meg. Mindegyik ugyanazt tartja értékesnek, és ugyanazt akarja megvalósítani.

A nemzet tagjainak egyik legfőbb sajátsága, hogy ily értelmezési és értékelési közösséget alkotnak. Bár nagyon különböző lelki alkatú és világnézetű ember lakik egy hazában együtt, a nemzet igazi tagjait mégis az jellemzi, hogy a közéletnek, sőt gyakran a magánéletnek jelenségeit mindig a nemzeti értékre is vonatkoztatják. Lelkük mindennek a nemzeti jelentését, értelmét keresi, és a nemzeti értékeszmének van elsőbbsége a többi értékek fölött, sőt soknál lelkét ez foglalja el kizárólag. Ezeknél a nemzeti érzés úgyszólván a vallás szerepét játssza. Akikben a nemzeti érzés eleven, azoknál lelke állandóan be van állítva a jelenségek nemzeti értelmezésére és értékelésére, és ez szabályozza magatartásukat is. Érzületeikben ez értékelésből fakadó indítékok hajtják cselekvésre, és lelkük ezek hatása alatt áll.

Ha egyforma nevelésben és oktatásban részesülnek a nemzet tagjai, akkor létesül a műveltség egysége, amely egységes alapot szolgáltat a további fejlődésnek, és a további egységesítő törekvéseknek is nélkülözhetetlen feltétele. A közös műveltség azt jelenti itt, hogy a nemzeti szellem közös tartalommal őket telíti. Nemzeti életünknek egyik nagy hiánya, hogy ez a feltétel nincs meg, és így a vagyoni külsőségekből származó osztálytagozódás, a politikai harcokból támadó ellenségeskedés mellett, még a nagy műveltségi különbségek is nem kis mértékben választják el a nemzet tagjait egymástól. Ebből is látható, hogy az egységre törekvő politikára mily sok tennivaló hárul.

Egyforma műveltség esetén egy és ugyanazon sorsközösségben,  eszmeközösségben, mint említettük, az idegenkedés és bármily más, az egységet megbontó ellentét megszűnt, hiszen az együttérzés és rokonszenv szeretetté fokozódik és létrejön, mint legvégső eredmény az egy célért dolgozó barátok, lelki testvérek közössége. Ekkor tehát teljes az egység. Sajnos azonban, meg kell állapítanunk, hogy e cél elérése végtelen feladat, amelyet talán soha sem tudunk hiánytalanul megoldani, de amely felé törekedni nemzeti kötelesség.

Az egység felé vezető utat is világosan látjuk magunk előtt.

A gazdasági élet alakuljon át a szövetkezeti gondolattal teljesen áthatott alkotó szocializmus elvei szerint.

Az állam [alakuljon át] kultúrállammá. [4]

A nemzeti társadalom eszmeközösségekké, amelyek végeredményben csak munkaközösségei a közös nemzeti eszmének.

Az egyházak pedig alkossák meg az egyházak nemzeti szövetségét, és vegyenek részt a nemzeti eszmeközösség szent munkájában. Ezt különben később bővebben kifejtjük.

Természetes, hogy a cél elérésének módja nem a külső kényszerítés, hanem csak belső, a nevelés és oktatás, a meggyőzés, az igazság kutatása, szóval a művelődés útja s módszere lehet.

5. Az egységre való nevelés

A nemzeti nevelésnek az egység érdekében való jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni. Sok időt és nagy teret kell a jövőben is hagyni a nemzeti tantárgyak tanítására, és intézményesen kell gondolkodni a nemzeti nevelésről. Részletezni a teendőket itt nem lehet, mert különben kénytelenek volnánk a nemzeti egység fajairól írt vázlatunk szerint pontról pontra, a megértés, az egymásrautaltság, az értékelési és értelmezési közösség stb. eszmékhez kapcsolódó konkrét teendőket bővebben taglalni. De ez elterelne a mű eredeti tervétől, azért most csak egy néhány pontot kívánok kiemelni.  [5]

Mindenekelőtt fel kell ébreszteni a nemzeti egység lelkiismeretét, amely a nemzeti együttérzést, együttműködést, nemzeti közösséget megbontó hatásoktól épp úgy irtózik, mint a halálos bűntől.

Ki kell fejleszteni a nemzeti egység felelősségérzését, amely tudatában van annak, hogy minden ember megfeszített becsületes munkájára, megértő és szeretetteljes lelkére, a kölcsönös segítés érzületétől áthatott lelkületére van szükség, hogy a nemzet a szent egységet elérhesse.

Az egységre való nevelés a célját eléri, ha a nemzet tagjai magukévá teszik azt a nemzeti életfilozófiát, amely öntudatossá teszi előttük a nemzet egész életét és a nemzet körében elfoglalt helyüket. Ezzel a nemzeti nevelésnek egyik legnagyobb hiányára mutattam rá, és az egész művem célja e hiányt lehetőleg megszüntetni.

A nevelés a nemzeti egység célját csak úgy tudja elérni, ha a nemzeti kultúrpolitika megadja neki a lehetőségét. Az egységes nyolcéves népiskola és a hozzá szervesen kapcsolódó különféle továbbképzők, szakiskolák és középiskolák rendszere lehetővé tenné azt, hogy mindenki 18 éves koráig a nemzeti műveltség szellemétől áthatott iskolákban egységes irányító lelkitartalommal telítené a lelkét. Ezek az iskolák már tudnák biztosítani azt az egységes műveltségi alapot, amely a további fejlődésnek és nemzeti életfelfogás, sőt később, érettebb korban a nemzeti életfilozófia kialakulásának biztos kiindulópontja lenne. Az egyetemen és a népfőiskolákon kívül nemzeti főiskolákra van szükség. A népfőiskolákon minden 18 éven felüli egyén a tudatos önművelés céljából a nemzeti szellem újabb termékeivel is megismerkedik. A nemzeti főiskola feladata pedig a nemzeti eszme értelmében bevezetni az egyént a nem-zeti élet filozófiájába, tehát rávezetni lelki alkatának megfelelő világnézetre és életbölcseletre. Második feladata volna a nemzeti eszme által megkövetelt alkotó tevékenységek kifejlesztése, hogy így öntudatosan részt vehessenek a nemzeti hivatás teljesítése alkalmával a nemzeti egységet megőrző alkotó munkában. Képesek legyenek tehát a nemzeti géniusz sugallata szerint végezni az egység érdekében való kötelességeiket. A népfőiskolák és nemzeti főiskolák felett áll a nemzeti eszme akadémiája. Ilyenné fog átalakulni a Magyar Tudományos Akadémia, ha Széchenyi eszméinek végső következtetéseit is levonják.

Jegyzet, A nemzeti főiskolák akkor végezhetik sikeresen a dolgukat, ha a tudósok az összes nemzeti tudományok logikai egységén munkálkodnak. A nemzeti tudományok egységes rendszerét megalkotni a magyar tudománynak legfőbb feladata, sajátos örök célja. Ε feladat megoldása teljesen a magyar tudósokra van bízva. Senki más ezt meg nem fogja oldani. A másik feladat, az összes tudományok nemzeti vonatkozásainak egységes rendszere, szintén nem kevésbé jelentős, és a nemzetet beállítja a világot értelmező igazságrendszerek középpontjába, és ezzel az igazságoknak új szintetikus egységét alkotja meg, amely nemcsak gazdagítja egy új felfogással a világot, hanem az igazságot kiderítő és fejlesztő hatása is meglesz. A nemzeti eszme akadémiája, vagyis a Tudományos Akadémia a nemzeti géniusz hatásának, sugalló erejének a föltételeit és törvényszerűségét tanulmányozza.

A tudósok alkotta logikai egység tudományosan megalapozza a fent említett nemzeti gyakorlati egységeket, hol egy-egy nemzeti cél meg valósítása kapcsolja össze az embereket.

6. Az egyházak és az egység

Hasonló nagy feladat vár egyházi embereinkre is a nemzeti egység megőrzésénél. A történelemből tudjuk, hogy a vallási különbség több ellentétes táborra szaggatta szét a nemzetet, és még máig is a felekezeti féltékenység a nemzeti egyenetlenkedésnek egyik fő forrása. A lelkiismereti szabadságot ugyan már biztosítottuk, a felekezetek egyenjogúsága is törvénybe van már iktatva, de a lelkek egysége, az együttműködés ma még nem valósult meg. Ezt csak a magyarországi egyházak nemzeti szövetsége tudná véglegesen biztosítani. Bármily nagyok is legyenek a múltból származó és az egyházak belső szervezetében rejlő nehézségek, mégis a nemzeti egység szent kötelessége, és az abból folyó rengeteg sok feladat az egyházak hazafias kötelességükké teszi e szövetség megalkotását.

Jegyzet. Ε szövetség feladata: megállapítani a közös tennivalókat a célból, hogy a nemzeti eszmények megvalósításához fűződő hit, a nemzetnek kulturális hivatásába vetett hite és a keresztyénség hite között nemcsak az összhang, hanem a teljes egység is biztosíttassék. Érdeke ez mind a nemzetnek, mind az egyháznak. A nemzeti élet hitének érdeke, mert nélkülözné a legnemesebb vallási hagyományok megszentelő erejét, az egyház érdeke, mert elkülönülésük a nemzetnek eddigi szerencsétlen elvilágiasodását és az egyházi élettől való elszakadását teljesen betetőzné. Ezen a nemzeti hit keresztyényies voltán őrködő szerepen kívül meg kell állapodniuk a vallásos irányú nemzetnevelésre és nemzetművelésre vonatkozó közös teendők fölött. A nemzeti kulturális törekvések vallásos jelentésének, értelmének kimutatásával, és így a szent értékeken belül elfoglalt rangjuk felismerésével elősegítik az egységre való törekvéseket. Ha tisztázódik a rangsor kérdése az elméletben, könnyebb lesz az eldöntése az egyes konkrét esetben.

Az egyházak a legfőbb értékre vonatkozó hagyományok őrei. Az egyházak szövetsége gondoskodni fog arról, hogy a legfőbb érték kinyilatkozatásait az egység érdekében is hallassa, és ennek folytán a papság a nemzeti egység prófétai szerepét is betöltheti, ha felül tud emelkedni a felekezeti elfogultságon, és a nemzeti géniusz sugallata alatt állva, meglátja azt a feladatot, amelyet az ő egyházuknak is az egyetemes nemzeti kultúra érdekében teljesíteni kell. A prófétai hivatás öntudata megfogja óvni a lelkészeket attól, hogy a közönséges napi politika megfertőzze papi palástjukat, és biztosítsa, hogy ők minden körülmények között a szeretet útján megvalósítható egységnek képviselői lesznek, szemben a politikai módszerrel, amikor is hatalommal és az erőn alapuló tekintéllyel próbálják az egység kérdését megoldani.

Sajnos, ez utóbbi irány még nélkülözhetetlen a Jézus ajánlotta módszer mellett, s ez indokolja a legtöbb hatalom létjogosultságát. De hogy nem a politikai módszeré, és különösen nem az erőszakon alapuló hatalomé az utolsó szó, azt a világháború után is újból orgiákat ülő gyűlölködés, uszítás eléggé bizonyítja. A hatalmak megnemesedésétől távolabbak vagyunk, mint régebben voltunk. A politikai élet tele van gyűlölködéssel. Pedig ma tisztábban látjuk a régi igazságot: „Aki gyűlöli az ő atyjafiát, az sötétben van és sötétségben jár, és nem tudja hová megy”. Sőt meg vagyon írva: „Aki gyűlöli az ő atyjafiát, mind embergyilkos az”. „Szeressük egymást” tehát, „mert a szeretet Istentől van, és mindaz, aki szeret, az Istentől született... mert az Isten szeretett”. [6]

Tehát csak a szeretet fogja a nemzeti egységet véglegesen megteremteni, és ez vezet majd bennünket a legegyenesebb úton a végső Egység felé, életünk titokzatos teljességéhez.

Nagy hivatása van az egyházak nemzeti szövetségének az államban, hogy ezt a halhatatlan isteni elvet érvényesítse a politika emberi elvével ellentétben. – Függetlenségüket, önállóságukat és autonóm voltukat az állammal szemben ez teszi indokolttá, sőt fölérendeltségük voltát is ez az elv magyarázza. De az egyházak felsőbbségüket természetesen csak akkor érdemlik meg, ha egész létükkel bebizonyítják, hogy „nemcsak szóval” szeretnek, hanem „cselekedettel és valósággal”. [7] ,,És erről ismerjük meg, hogy” ők az igazságból vannak. Ez a végső fellebezhetetlen ítélet. Magasabb a tudósok igazságánál, mert isteni.

Ez igazság tehát csak a cselekvésben, alkotó tevékenységben, a szervezett szeretet munkájában él. Éppen azért az egyházak szerepe nem merülhet ki az igehirdetésben, hanem feladatuk az is, hogy az egész nemzet, sőt az egész emberiség szeretetközösséggé való átalakításán dolgozzanak, és így méltó utódjai legyenek az őskeresztyén gyülekezeteknek, amikor Pál és Péter apostol vezetése alatt „Isten volt minden mindenekben, és ők egyek valának.”

7. Az eszmeközösségek szerepe az egység megteremtése érdekében

Ε nagy feladatot az egyházak önmagukban természetesen nem tudják végrehajtani. Nem is volna jó, ha a létesítendő szeretetközösség a világtól elkülönült, csak az egyéni lélek üdvösségével törődő hitbeli társulatok maradnának. Láttuk, hogy a lélek kielégítését, az üdvösséget csak akkor szerezheti meg, ha benne élő értékeszméje szerint dolgozik, értékeket valósít meg, teremtőképességét működteti. Azért tehát csak eszmeközösségek, egy-egy kulturális feladaton dolgozó testvérek társasága hivatott erre, s itt az egyházi férfiak jelenléte a közös munkálkodás megszentelődését elősegítené. Az egység tehát abban is mutatkoznék, hogy a nagy nemzeti feladatokkal az egyházi és világi tényezők közös erővel akarnak megbirkózni. Ily eszmeközösségek valósítják majd meg, hogy nem szavakkal tiszteljük az Istent, hanem hogy egész életünk, minden munkánk istentisztelet lesz.

Egy-egy ily eszmeközösségnek vezetője az a személyiség, kiben lelki alkatánál fogva a közösség eszméje legtisztábban él. A közösség eszméje ugyanis egyben az ő saját személyiségének az eszméje is. Ekkor ez eszme legerősebben tudja működésre serkenteni teremtő szellemét, és a létrehozott alkotások bizonyítják vezetésre termett voltát. Ő lehet tehát képviselője, s ideig-óráig megtestesítője is a közösség géniuszának. Az ő működése folytán válik mind tudatosabbá a közösség géniuszának ösztönzése, és a közösség tagjai fogékonnyá válnak annak sugallata iránt.

A vezető eszménye e földön a teremtő erejű vallásos bölcs. Ilyen bölcs nemcsak látja a végső célt és a feléje vezető utat és eszközöket, hanem az eszme követelménye szerint is él, vallásosságánál fogva pedig életének minden szakában összhangban marad a legfőbb eszmével, és így az egység biztosítója. Ily vezetőkre szükség van, s az eszmeközösségek is ügyeljenek törekvésük megszentelt voltára. Mert ha e közösségek nem helyezkednek az örökkévalóság ősalapjára, nem innen indulnak ki, és nem látják a végtelenben lévő egységet, akkor menthetetlenül belemerülnek megint a véges eszmék zűrzavaros küzdelmében, és egymás ellen hadakoznak, ahelyett, hogy egymással párhuzamosan dolgoznának az örök értékek megvalósításán. Ily ősalapot és végtelen célt biztosít a nemzeti létnek, és a nemzeti hivatás örök céljának szemmel tartása és követése és a nemzeti géniusz sugallata.

Ilyen eszmeközösségekben a hit, az ész és a hatalom kultusza megint együtt van, együtt dolgozik a közös végtelen cél érdekében. Létrejön ezzel megint az életnek egysége, amely oly fájdalmas szakadást okozott életünkben. A hatalom a világ kezdete óta nem igen akar fejet hajtani az ész és a hit előtt. Mindig dacosan szegül ellenük. Az erő jogán követeli elsőbbségének elismerését. Ezenkívül az ész a hittel vívja évszázados harcát az elsőbbségért. Megindult a középkor végén a filozófiának a vallástól való elszakadása. A filozófia vezetése alatt minden tudomány kiküzdette a maga függetlenségét és önállóságát. De ez az elkülönülés kissé messze ment, mert megfeledkezett az egység követelményétől. A tárgyi egységet megteremti a filozófia, de az alanyi egység megalkotására csak a hit képes. Mindkettőre szükség van. Meg kell érteni a világfejlődést, törvényeit, az élet célját. De hinni is kell abban, hogy az utána való törekvés nem lesz hiábavaló: a végső célt el fogja érni a nemzet szervezett hatalma. Az egyén a maga véges ereje, véges élete miatt erről nem álmodhatik, de teljes jcggal hiheti ezt magáról az örök nemzet.

A nemzetben létrejött egység biztosítja tehát a hit által a végső győzelmet, a felszabadulást az összes gátló és akadályozó körülményektől, és a közösséget azzal, ki a világ végső egységének forrása.

*

[1] Pauler Ákos: Az etikai megismerés természete, 213. l.

[2] A megértés lélektanát lásd Kornis Gyula: Történetfilozófia, 46. l.

[3] Lásd Dékány István: Bevezetés a társadalom lélektanába, 44. l.

[4] A részletesebb megokolás „A hatalom hivatása” című, később megjelenő munkámban van meg.

[5] Részletesen foglalkozik e témával Imre Sándor: A köznevelés belső egysége és a nemzeti egység címen, A magyar nevelés körvonalai című könyvének (1920) 94. lapján.

[6] János I. 2., 11., 13., 15., és 4., 7-8.

[7] János I. 3. 18. 19.

*

In Lechnitzky Gyula: A nemzeti géniusz. Bevezetés a nemzeti élet filozófiájába és a nemzeti életbölcseletbe. Bethlen Gábor Szövetség, Budapest, 1928,112-130.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés