Jelen rövid gondolatfüzérben a „néprajzi tudományok”[1] elhelyezkedésének és funkciójának néhány mondatos felvázolásával kíséreljük meg azok nélkülözhetetlenségének kiemelését – szándékunk szerint közérthetően – a globalizáció problémahorizontja iránt érdeklődők részére. Elsőként azt célszerű megválaszolnunk, miért releváns maga a probléma, illetve miért lehet hasznos ennek ismerete az idetévedt olvasó számára? A néprajz egyik legfőbb feladata a megőrzés, a lejegyzés, egyszóval empirikus alapokon álló diszciplínával állunk szemben. A terület különleges érdekességét az adja, hogy az empíria dinamikusságát a múlt kulturális statikussága ellensúlyozza, szemben például az összehasonlító jogkutatás „analóg” elméleti változékonyságával. Ahhoz, hogy bármilyen társadalmi folyamatot a maga teljességében tudjunk interpretálni, szükségünk van a társadalmi jelenségek „önmagukban történő” feltárására. Empirikus ismeretek nélkül lehetetlen generikus sajátosságokra következtetni. Az általunk tágabb értelemben használt államelmélet – mely magához öleli a kulturális szféra rendszerszintű változásainak vizsgálatát is – éppen ilyen, a világrendszerre jellemző generikus sajátosságok szintézisét, szinopszisát kísérli meg. Mindebből tehát az következik, hogy a mélyebb megértéshez a néprajz számunkra releváns – főként elméleti, módszertani – eredményeire is tekintettel kell lennünk, ha tudományos elemzést végeznünk a témában.

Mi a helyzet a kulturális antropológiával? A tudományág figyelembevételét szintén az analitikus vizsgálatok szintetikus összefoglalásának módszere követeli meg. Bár nyilvánvalóan könyvtárakat tölt meg a terület önreflexiója, számunkra elég lehet arra rámutatni, hogy a mikro-szintű folyamatok, a szubkultúrák, egyes társadalmi csoportok sajátosságai, cél- de főként érték-racionális kollektív döntéseinek dinamikája erős kölcsönhatásban áll a makro- (esetünkben rendszerszintű) determinációval. A globális mozzanatok teljes negációja az etnológiában álláspontunk szerint ugyanolyan „öncsonkítást” jelent, mint az állam- és jogelméletben a kulturális, avagy társadalmi szint kikapcsolása: komoly és értékes munkák születhetnek, ugyanakkor szükség van a totalitás megragadására is, melyet egy társadalomtudomány sem lökhet ki magából végérvényesen. Ez természetesen egyáltalán nem jelenti, és nem is jelentheti azt az abszurd axiómát, hogy tagadnunk kellene az analitikus módszer előnyeit, letisztultságát, kutatási eredményeit, hiszen éppen ezen eredményekre támaszkodva nyílik meg előttünk a szinopszis lehetősége. Az általánosnak nevezhető felfogással versengő hipotézisünk pusztán arra mutat rá, hogy helye van a világ rendszerszintű vizsgálatának, nem vitatva a kritikai aspektus relevanciáját, sem azt a tényt, hogy a totalitás a mega összetettségében, mint valóság sohasem ragadható meg, kizárólag modellként tárulhat elénk.

Tudjuk, hogy a weberi specializáció gondolatköre Pierre Manent szerint is a modernitás legmarkánsabb jellemzője, így az elkülönülés a szakmákban is megjelenik. A kutatási hatékonyság növekedése nyilvánvalóan megkérdőjelezhetetlen. Kérdéses lehet azonban, hogy az egyre pontosabb – és ezzel egyre szűkebb homlokterű – leírás a modern világrend szövetébe is beleszőhető-e? A világrendszer, mint megközelítésmód totalitás-szemléletet kíván, azaz, ahogy Szigeti Péter is írja, intenzív totalitásként jellemezhető maga a szisztéma. Megjegyzendő, hogy Weberrel egyetértve, mi sem tagadhatjuk: a társadalomtudomány soha nem ölthet olyan nomotetikus, törvénykutató jelleget, mint a természettudományok. Miért lehet mégis hasznos a szinoptikus szemléletmód? Válaszunk az a globalizáció-elméleti közhely lehet, hogy ma nem csak időben, de térben is „minden mindennel összefügg”. A világrendszer tehát az elkülönítések helyett épp az unifikációt kísérli meg, kérdés persze, hogy milyen eredménnyel. P. A. Erickson és L. D. Murphy antropológia-történeti munkája a mi államelméleti nézőpontunk kapcsán is hasznos lehet. A mű szerint tendenciaként megfigyelhető ugyanis, hogy a korábbi, a kulturális homogenizációt alaptézisként felfogó teóriák lassan átadják helyüket a fragmentációt, a multipoláris összetettséget alapul vevő szemléletmódnak. Milyen módszer áll rendelkezésünkre, ha a mi aspektusunkban értékelni próbáljuk az antropológiai megközelítés változását?

Ha valaki a kulturális szegmentum vizsgálatára adja a fejét, szembetalálkozik a világrendszer-elméletek egy kritikus pontjával, azzal, hogy az alapvetően gazdasági megközelítés kikapcsolja a civilizációk közti különbséget. E válaszúton három irányba is indulhatunk: egyrészt elfogadhatjuk, hogy a megközelítésmód alkalmatlan vizsgálódásunk kibontakoztatására, és egy-egy adott kérdéskört a történetiség illetve a nemzetállami szint primátusának jegyében vehetünk górcső alá, ahonnan továbbkövetkeztethetünk a globális szféra jelenségeire. A módszer alapvető fogyatékossága az, amit a weberi szociológia is kiemel, azaz egy meghatározott társadalmi jelenségnek csak egy-egy oldalát figyelhetjük meg a tudományosság jegyében, azaz elméleti konstrukciót alakítunk ki, nem pedig magát a dolgot írjuk le. Egy meglehetősen leszűkített elméleti képződményből pedig lehetetlen induktív módon továbbhaladni a valóság felé, pedig a globális rendszer kétségtelenül a valóságban létezik. (Itt jegyezhetjük meg, hogy például S. P. Huntington a modernizáció vizsgálata során hasonló módszert követett, ám soha nem kísérelte meg a világegészt problematizálni, így elkerülte az itt említett buktatót.) Második lehetőségünk a gazdaság, vagy a kultúra primátusa mellett dárdát törnünk, le nem mondva a világ rendszerként történő vizsgálatáról. Ezt teszi Wallerstein, Arrighi és több más világrendszer-kutató, vagy például Roland Robertson. Robertson ugyanis antropológiai, szociologizálónak tekinthető munkájában – visszautalva a Nyugat győzelmére a szocialista blokk felett – a modernizációt két irányból tartja értelmezhetőnek: nem veti el ugyan az objektív (például gazdasági) alapon történő felfogást, de erősebbnek tartja annak szubjektív, kulturális jelentőségét. A globalizáció meghatározása során, ezzel összefüggésben a fogalmon „mind a konkrét globális kapcsolatrendet, mind pedig a világegész öntudatát” érti.

A harmadik út az általunk szinoptikusnak nevezett szemlélet lehet, amely a gazdaság – kultúra – hatalom triászt veszi alapul, és ezt helyezi a globális rendszerbe. Itt a hatalomként aposztrofált fogalmon a nemzetállami döntést, és az általa alkotott jogot kell értenünk. Jelen vázlatban természetesen meg sem kísérelhetjük a kultúra, vagy civilizáció meghatározását, hiszen elfogadva Clifford Geertz alaptézisét, mi sem törekszünk mindenre jó varázsfogalmak megalkotására. A szerző gondolatait leegyszerűsítve mi is rendszerként – ha úgy tetszik, a világrendszer alrendszereként – fogjuk fel a kultúrát, mint jelenséget, mely objektivációs keretet ad más jelenségeknek, illetve az ezek megértéséhez szükséges „sűrű” leírásnak. Annyiban azonban túllépünk a kiváló gondolkodó felfogásán, hogy kölcsönös determinációs kapcsolatot tételezünk fel a triász elemei között. Záró gondolatként lássunk egy példát!

Peter Taylor erősen szimplifikált gondolata alapján a globális rend egyik alapvető jelensége, hogy kialakul egy főáramlat, ami magát az aktuális modernitást meghatározza (ilyen például a nyugati értékrend egy pillére, a demokrácia). Civilizációk valódi, egyenrangú összecsapásáról álláspontunk szerint akkor beszélhetünk, ha nem iktatódik közbe a világrendszer kényszerereje. E tiszta kulturális probléma megragadására tökéletes módszert jelent a „bevett” etnológiai fegyvertár, államelméleti problémáról lényegében nem beszélhetünk, legfeljebb az adott területi jogi szabályozásának, legitimitási problémáinak vizsgálata során. Azonban a modernizáció az épp aktuális rendhez való illeszkedést célozza, amit a hegemón határoz meg. Nézzük tehát az ígért példát, a demokráciát. Egy társadalmat nem lehet demokratizálni. A jövőbe tekintő (teleologikus) állami döntés pusztán a jogrendszert célozhatja, kialakíthatja a demokratikus szisztéma előfeltételeit, azonban sohasem függetlenedhet a gazdasági és kulturális realitás jelen idejűségétől. Ugyanez vonatkozik a triász többi elemére is: hiába rögzült egy kulturális hagyomány, ha a hatalom és a gazdaság vele ellentétes irányt diktál, lassan változni kezd, megindul a dialektika, ahogyan a puszta gazdasági racionalitás is kevésnek vélhető, ha nem nyer sem jogi tételezést, sem kulturális támogatást.

Mi következik mindebből a meglehetősen elnagyolt vázlatból? Alapvetően az, hogy a globálisan releváns jelenségek partikuláris vizsgálata – bár ez nyilvánvalóan az elemzés céljától függ – nem feltétlenül elegendő a válaszok kutatása során. A nemzetállamok megközelítésünk szerint nem önmagukban léteznek, az olyan államelméleti kérdések, mint a szuverenitás, vagy a Rudolf Smend-i politikai államfogalom és az uralkodó eszmék analízise során napjainkra – ha nem is vált általánosan elfogadottá, de – érdekes kutatási tereppé vált azok globális keretrendszere, és e rendszer kiforratlan működése. Hasonlóképp válik elengedhetetlenül fontossá e magasabb absztrakciós szinten a kulturális sajátosságok megértése, egyszóval nem multi-, hanem interdiszciplináris kérdésként kell a témát megközelítenünk. Mivel jelen írás közel sem mondhatja magáénak a tudományos igényességet, pusztán azt remélhetem, hasonlatossá vált a női bikinihez, tudniillik, ha a lényeget el is takarta, gondolatokat ébresztett.

(Váradi-Tornyos)

Felhasznált és ajánlott irodalom

Erickson, Paul A. - Murphy, Liam Donat: A History of Anthropological Theory, 2013, University of Toronto Press, Toronto.

Geertz, Clifford: Sűrű leírás: Út a kultúra értelmező elméletéhez, In Az értelmezés hatalma: Antropológiai írások, 2001, Osiris Kiadó, Budapest, 194–226. o.

Robertson, Roland: Globalization: Social Theory and Global Culture, 1992, SAGE Publications, London.

Szigeti Péter: Világrendszernézőben, Globális, szabadverseny – a világkapitalizmus jelenlegi stádiuma, 2005, Napvilág Kiadó, Budapest.

Taylor, Peter: Mitől modern a világrendszer? Hétköznapi modernitás és globális hegemónia. In Eszmélet, 1997/33.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.