A görög tolmács
2015.01.27. 18:04
A minap lezajlott hellén választások eredményeként igazi görögtűz futott végig a vén Európán: a jól ismert törésvonalak mentén ismét állást foglaltak a mainstream, illetve a velük szemben szerveződő és a centrális erőtérből ilyen-olyan okokból kiszorult véleményformálók a valóban történelmi fordulópontként is felfogható görög népakaratról. Az Európai Unió jelenlegi neoliberális mundérját unos-untalan foltozgató, ám a globális kapitalizmus iránti gyermeteg rajongása miatt erkölcsi reputációját tekintve igencsak fakóvá halványuló liberálkapitalista establishment természetesen azonnal farkast kiáltott, és Armageddont vizionált a szélsőbaloldaliként elkönyvelt Syriza párt győzelme nyomán - a kedélyeket nyilván tovább borzolta, hogy a majdani koalíció másik tagjaként a Független Görögök névre keresztelt, markánsan nemzeti értékeket képviselő formációt nevezték meg. Az alternatív forgatókönyvekben gondolkodó, radikális-rendszerkritikus (bal-és jobboldali) áramlatok ezzel szemben rögvest pezsgőt bontottak és az átalakuló világrend egyik nyilvánvaló etapjaként tekintenek az eseményekre.
Saját részről talán csak annyiban ragadtatnám el magam a fentebb vázolt események kapcsán, hogy biccentsek egy határozottat a májusi EP-választások eredményeként megfogalmazott hipotézisemre: "kasszandrai" jóslatom a homályból kilépve egyre markánsabb tónusokat öltve kezd realizálódni.
Akkor ugyanis arra a következtetésre jutottam, hogy a 2008-ban kitört globális gazdasági és pénzügyi válság sokkja nyilvánvalóvá tette, hogy immáron elodázhatatlanul szükségessé vált a korábban sutba vágott állami feladat-és hatáskörök újraszabása, valamint a minden gazdasági problémára szokásos "gyógymódként" kínált megszorító költségvetési politikával való szakítás. Az a - jelenleg is uralkodó - neoliberális világkép ugyanis, amely az államot és annak polgárait kiszolgáltatta a globális kapitalizmus dzsungeltörvényeinek, mára megfellebbezhetetlenül fenntarthatatlanná vált. A XXI. század hajnalán kíméletlen brutalitással jelentkező válság ismét bizonyította Polányi Károly örök érvényű igazságát, miszerint az önszabályozó piac eszméje "jórészt merő utópia. Ilyen piac nem létezhet a társadalom emberi és természeti szubsztanciájának megsemmisítése nélkül: az embert fizikailag teszi tönkre, környezetét pedig pusztasággá változtatja." [Polányi Károly (1944): A nagy átalakulás. Korunk gazdasági és politikai gyökerei. Napvilág Kiadó, Budapest, 2004, pp. 25-26.]
A társadalom egyszer már a vesztébe rohant és borsos árat fizetett amiatt, hogy "a liberálisok meggátoltak minden reformot, amely [gazdasági] tervezéssel, szabályozással és ellenőrzéssel járt volna. (Polányi: op cit. (2004), 317. p.] A bolsevista, nemzetiszocialista és fasiszta rendszerek (amelyek egy prosperáló gazdasági jövő talmi égisze alatt hajtottak mészárszékre milliókat) tragikuma a Polányi-féle értelmezésben éppen a szabad versenyes kapitalizmust fennen éltető és más liberális vágyálmokat hajszoló politika korábbi feltétlenné tétele miatt valósulhatott meg - és senki se állítsa azt, hogy nincsenek arra vonatkozó komoly figyelmeztetések, hogy ha nem szakítunk a neoliberális kormányzási modellel, annak egy populista karakterű, esetenként az extremizusba hajló gyökeres politikai fordulat vethet véget. A 2014. évi európai parlamenti választások alkalmával első ízben kellett szembenézni azzal a ténnyel, hogy a szavazatok jelentékeny hányadát euroszkeptikus és radikális erők szerezték meg - korántsem csak a gazdaságilag elmaradottabb térségekben, hanem például a liberális demokrácia fellegvárainak számító Franciaországban, illetve Nagy-Britanniában is. A nemzeti szuverenitásra oly érzékeny, tradicionális nemzeti-konzervatív értékeket hangsúlyozó jobboldali erők (a francia Nemzeti Front, a brit UKIP, a magyar Jobbik) éppoly markáns képviseletet harcoltak ki maguknak, mint a nemzeti választásokat éppen most megnyerő, kommunisztikus retorikát előszeretettel felmelegítő görög Syriza Párt, vagy a kormányrudat balról előzve magához ragadni kívánó spanyol Podemos.
Hogy a radikális jobb-és baloldali mozgalmak győzelmét az összezárás révén ideig-óráig még meg tudja akadályozni a neoliberális globálrezon fenntartásában érdekelt európai elit? Hogy a görögök amúgy is Európa aktuális beteg emberei, akik még a XX. század második felében is katonai diktatúrában éltek és csak a költségvetési hiányra vonatkozó adatok kozmetikázásával válhattak az euróövezet tagjaivá? Lehetséges, de amennyiben nem sikerül levezényelni egy olyan szociális-jóléti fordulatot, amely a hagyományos európai kultúra és a kereszténység értékei iránt is mélyen elkötelezett, könnyen lehet, hogy az állam helyett a liberális politikai kultúra fog a régiségek múzeumába kerülni, a rokka és a bronzbalta mellé (hogy aktualizáljuk a térségünkben nem oly' patetikusan hangzó Engels egykori gondolatát az állam elhalásáról). A szociális bizonytalanság növekedése, az állampolgárok folyamatos megszorításoknak való kitétele, az idegen kultúrák és civilizációk generálta törésvonalak mind mélyebbre hatolása, a közösségiség és szolidaritás gondolatának kihalása, az ökológiai környezet rombolása, a transznacionális bűnözés térnyerése és az értékvesztés összességében olyan tehetetlenségi nyomatékként hathatnak, amelyek valóban a történelem sokat emlegetett szemétdombjára száműzhetik azt, amit valaha liberális demokráciaként emlegettünk. Ezek a folyamatok pedig ezzel párhuzamosan hatalmas felhajtóerőt jelenthetnek a másként gondolkodó politikai tömörülések számára - akkorát, amely talán egészen a bársonyszékig repítheti őket.
A vasárnapi eredmények kapcsán Sir Arthur Conan Doyle népszerű Sherlock Holmes-novelláinak egyike jutott eszembe: A görög tolmács. Nem zárható ki ugyanis, hogy a továbbiakra nézve a Ciprasz-kormány fogja elmagyarázni és tolmácsolni a bábeli rengeteg kelepcéjében vergődő európai uniós tagállamoknak, hogy mit is diktálnak az új idők új szavai... Az Európai Unió eddigi, zsákutcába torkolló neoliberális gazdaság-és társadalompolitikája tehát mindenképpen újratervezést kíván: még eldönthetjük, hogy a nemzetállami sajátosságokra is figyelemmel lévő szervezett kapitalizmus keynesiánus-jóléti államához kívánunk-e visszatérni, vagy valami egészen más ösvényt választunk, amelyen az első útjelző immáron Ciprasz pártjáé.
|
http://www.metazin.hu/index.php/item/3054-szethullas-var-europara És igen...