Menü





 
Fair Trade!

 
Látható kéz

Kattints a képre!

 
A média árt

Kattints a képre!

 
Sapere aude!

Kattints a képre!

 
Plakátok

Kattints a képre!

 
Montázsok

Kattints a képre!

 
Ajánló










 

 

Update
Update : A globalizált világ aktuális kérdései: államelhalás vagy államépítés?

A globalizált világ aktuális kérdései: államelhalás vagy államépítés?

  2014.03.20. 00:14

Mottó: „Ha az állam erős, akkor összezúz bennünket, ha viszont gyenge, akkor elpusztulunk” (Paul Valéry)

A "Szuverenitás:: eszmény vagy valóság?" című konferencián (Jogtudományi Intézet, Budapest, 2014. március 21.) elhangzó előadás rövidített és szerkesztett változata.


Nagy örömömre szolgál, hogy a szuverenitás kérdésköre kapcsán rendezett, országos hatókörű konferencián a téma kiemelkedő „notabilitásai” előtt oszthatom meg gondolataimat a globalizált világ aktuális problémájaként „lajstromozott” állami szuverenitás problematikájáról. A globalizáció, illetve a szuverenitás feltételezett eliminálódása kapcsán már könyvtárakat megtöltő tudományos irodalom áll rendelkezésünkre, így a globalizáció örvényében „Szküllák és Kharübdiszek között hánykolódó” nemzetállam lényegi funkcióváltozásaival összefüggésben is tengernyi monográfia, publikáció és értekezés áll az érdeklődő publikum rendelkezésére.

I. A klasszikus nemzetállami szuverenitás érája

A szuverenitás elméletének első rendszerező teoretikusa, Bodin a szuverenitás jegyeit, azaz a főhatalom attribútumait vizsgálva a XVI. század utolsó negyedében minden nehézség nélkül képes volt egy taxatív felsorolással szolgálni. Grotius A háború és béke jogáról írott munkájában (1625) még magabiztosan állíthatta a szuverenitásról értekezvén, hogy a legfőbb hatalom lényegét tekintve azt jelenti, hogy annak „cselekedetei nincsenek más jogának úgy alárendelve, hogy más emberi akarat döntése azokat hatálytalaníthassa.” Ugyanezzel a határozottsággal állíthatta azt is, miszerint a legfőbb hatalom általános alanya az állam, a „tökéletes közösség”. Bodin és Hobbes írásaikban az erős nemzeti hatalom szükségessége mellett szálltak síkra, szemben a feudális anarchia, a kiskirályok és oligarchák uralta territóriumok, a vallás-és polgárháborúk kaotikus állapotával. Ezért sürgették a törvényes rend zálogaként funkcionáló erős hatalom megkonstruálását.

A vallásháborúkkal tarkított anarchikus időszakok, a születőben lévő kapitalizmus jogbiztonság iránti igénye, illetve az egyeduralkodók abszolutista törekvéseivel kapcsolatos konfliktusok egy új elméleti alapot igényeltek, amely egyértelmű és határozott megoldást kínált az államon belüli hatalmi viszonyok problémájára. (...) Az új doktrína szerint alattvalóknak (későbbi terminussal: az állam polgárainak) azért kellett követniük az uralkodói pozícióban lévő személy által alkotott jogot, mert ő a szuverén.

Egy rövid birodalomépítési intermezzót (V. Károly uralmát) követően kialakult a modern európai nemzetállamok plurális rendszere, amely az 1648. évi vesztfáliai béke nyomán egyeduralkodóvá tette ezt az új szisztémát. Az állami szuverenitás térnyerésének szimbolikus dátuma ekként 1648 lett. (...) Az államok egyenlőségén és szuverenitásán alapuló rendszer a kormány, terület és lakosság egységeként felfogott szuverén államiságot helyezte a gondolkodás centrumába. A területi komponens centrumba helyezése a politikai egységek egymástól térben történő elválasztásához vezetett. Ezzel sikerült az állam hatalmát és cselekvési szféráját egy meghatározott területhez kötni és a nemzeti szuverenitás nevében ezen a területen belül szinte korlátlanná tenni ezen hatalmat. (Nem véletlenül jegyezte meg Jakab András, hogy Bodin, Hobbes vagy Pufendorf interpretációjában a szuverenitás „mindent vagy semmit” alapon működött, azaz azt vagy korlátlanként, vagy nem létezőként tételezték.)

A territorialitás elvéből vezethető le, hogy az állam egzakt határain belül korlátlan erőszak-monopóliumot gyakorol, jogrendszert alkot és adószuverenitással rendelkezik. Ezen elvet egészíti ki a szuverenitás princípiuma, amelynek külső aspektusa szerint az államok egyetlen, maguknál magasabb hatalomnak sincsenek alávetve, belső vonatkozása pedig, szabadok politikai rendszereik megválasztásában és belügyeikről egyetlen külső hatalommal sem tartoznak elszámolási kötelezettséggel. (...) Végül ezen rendszerből eredeztethető a legalitás elve is, amely szerint a szuverén államok egymással egyenjogúak, függetlenül hatalmuktól és nagyságuktól. A nemzetközi jog esetleges előírásai, illetve szerződései az önkéntesség elvén alapulnak, a diplomáciai kapcsolatok tiszteletben tartása pedig nem korlátozhatja a ius ad bellumot, mint az állami érdekek megőrzésének végső eszközét.

(...) A gazdaság terrénuma ezen időszakban de facto alárendelődött az állam érdekeinek. A merkantilizmus – a kapitalista vállalkozás szempontjainak adaptálása a politika terrénumában – célja az államvezetés hatalmának külső, extern irányba történő megerősítése volt. A merkantilizmus „a modern államhatalom kialakítását jelenti, amit közvetlenül a fejedelemi bevételek növelésével, közvetve pedig a népesség adóerejének fokozásával próbáltak elérni.A merkantilizmus nemzeti változata az effektíve meglévő nemzeti iparágak rendszeres támogatását irányozta elő. Sokan preferálták (...) egy olyan állam lehetőségét, amely fokozódó intenzitással kapcsolódik be a gazdasági élet területén, centralizált és tervszerű intézkedésekkel reformálva meg a gazdasági struktúrát és a piac szabályozó szerepét a központi szabályozáson alapuló rendszerrel helyettesíti.

II. A neoliberális offenzíva és a globalizáció szimbiózisa, avagy elhalnak-e a nemzetállamok?     

A nemzetállamok (...) primus inter pares jellegű pozíciójával szemben a szuverenitás mezején a XX. század második felének során, illetve a XXI. század hajnalán több irányból is sikeresnek mondható „offenzívát” indítottak. A XX. század derekától egyre többen sürgették az állami szerepvállalás korábbi felfogásának revideálását. Ezen időszakra esett a multilaterális nemzetközi egyezmények számának szignifikáns növekedése, illetve a nemzetközi – adott esetben globális – intézmények konstituálásának megsokszorozódása is. A nemzetközi intézmények és NGO-k mellett regionális gazdasági és politikai szerveződések is megjelentek.

Ezt a folyamatot egészítette ki és gyorsította fel az 1970-es évtizedtől mind markánsabban jelentkező globalizáció hatására a klasszikus „vesztfáliai” szuverenitás területén bekövetkező drasztikus „tónusváltozás”, amely a gazdasági szuverenitás meghaladásának szimbólumaként a piaci folyamatok primátusát, az állam gazdasági-társadalmi beavatkozásának markáns mértékű redukcióját és a nemzetközi gazdasági integráció szükségességét hirdette.

Mintegy summázatát adva mindezen tendenciáknak, Jessica Matthews a következőképpen fogalmazott a nemzetállamok „globális erőtérben” képviselt szerepét illetően: „az államok kezében az 1648-as vesztfáliai békétől kezdődően felhalmozott szilárd hatalmi koncentrációnak vége, legalábbis egy időre.” Vitathatatlan tény, hogy a „vesztfáliai rendszer”, a területileg lehatárolt szuverén nemzetállam princípiumának konstrukciója a globalizáció folyamatában teljes revideálásra szorul,ám ezen „újrafazonírozás” módja és mértéke már korántsem irreleváns.

A mainstream tudományos berkekben számos szerző értekezik a hagyományos (nemzet)állami szuverenitás erodálódásáról, elhalványulásáról, vagy egyenesen annak eltűnéséről. Ennek köszönhető, hogy – még ha teljesen más kontextusban is – újra citálni kezdték Leninnek a marxi és engelsi államelhalási sémából kibontott gondolatainak konzekvenciáit. Kenichi Ohmae példának okáért egyenesen arról beszélt, hogy a nemzetállamok a nosztalgikus képzelgések tárgyaiváés a világgazdaság „rendellenesen működő” szereplőivé váltak.Az anarcho-szindikalista David Friedman felfogásában már egészen odáig jutott, hogy az állam minden funkcióját privatizálni kell, beleértve „természetesen” a hadsereget, a rendőrséget, az igazságszolgáltatás és az oktatást is.

Ezen extrém tézisek mellett azonban tényként szögezhető le, hogy napjainkban már korántsem állítható minden kétséget kizáróan, hogy a legfőbb hatalom egyedüli letéteményese az állam volna, ahogyan a megváltozott szuverenitás-jegyek listája is legfeljebb exemplifikatív és állandóan változó jelleggel állapítható meg.   

Castells tézise szerint a vesztfáliai paradigma meghaladását követően már nem pusztán a nemzetállam tekinthető az autoritás egyetlen forrásának. Ráadásul a nemzetállamokra hárul az a kellemetlen feladat is, hogy legitimálja az egyes nemzetek feletti „kormányzó mechanizmusok” hatalmát. Korunkra a nemzetállamok riválisaivá nőtték ki magukat többek között a tőke-, a termelési, a kommunikációs, bűnözői hálózatok, a nemzetközi intézmények, a szupranacionális katonai gépezetek, a nem kormányzati szervezetek, a nemzetek feletti vallások, sőt, még a különböző társadalmi mozgalmak is.

Ez a felsorolás – még ha nem is tekinthető kimerítőnek – párhuzamba állítható Malcolm Bull „listájával”, aki arra a kérdésre, hogy mely entitások tekinthetők a nemzetállamok konkurenseinek, a következő válasszal szolgált: civilizációk, kormányközi kapcsolatok, NGO-k, egyházak, nemzetközi szervezetek, akadémiai hálózatok, drogkartellek, al-Kaidák. Gazdasági szempontból szemlélve a problematikát, az alábbi intézmények nevesíthetőek a nemzetállamok „konkurenseiként”: a globális pénzügyi intézmények, a transznacionális társaságok (TNC-k), a magánszabályzozási rendszerek derékhadát jelentő hitelminősítő ügynökségek, (Moody’s Investor Service, Standard and Poor’s, Fitch stb.) a nemzeti valutával szemben potenciálisan támadást indítani képes befektetők és spekulánsok, az államok szabályozási hatókörén kívül eső offshore központok, szabad kereskedelmi övezetek (a dublini Nemzetközi Pénzügyi Központ, a New York-i IBF, Manhattan szabad kereskedelmi zónája).

Akárhány szereplő is tüntethető fel ezen a képzeletbeli tablón, a nemzetállamok jellemzője, hogy a globális kapitalizmus keretei közepette gyakran találkoznak szembe a „globális arénában” más szereplőkkel – ez a szituáció pedig sokszor kényszeríti az államokat kényszerű kapitulációra. Ezen szereplők ugyanis sokszor bizonyulnak sikeresnek abban, hogy az állami reputációt megtépázzák.

A XXI. század forgatagában a világ, benne a nemzetállamokkal, egyre inkább a kölcsönhatások, illetve az interdependencia alanyává és tárgyává válik, az izoláció, a „szuverenitás kis barlangjainak” létezése pedig megszűnt a nemzetközi kapcsolatok vezérlő elve lenni. A szuverenitás „kapitulálása” a leginkább a gazdaság terrénumában figyelhető meg. A nemzetállamok gazdaságpolitikai mozgástere radikálisan lecsökkent,nem függetlenül a gazdaságpolitikai arénában az 1970-es évek derekától bekövetkezett változásoktól.

(...) Margaret Thatcher (1979) és Ronald Reagan (1980) paradigmaváltása nyomán a neoliberális-monetarista kívánalmak az 1980-as évek hajnalától kormányzati patronálásban is részesültek. Ezen folyamatok ideológiai bázisául (Hayek és Milton Friedman mellett) az ún. washingtoni konszenzus programpontjai, a költségvetési stabilizáció, a liberalizáció, a dereguláció és a privatizáció kívánalmai szolgáltak.

A globális szabályozó hatalmak, főként az IMF és a Világbank által elvárt vagy kikényszerített „strukturális kiigazítás” programja, illetve politikája folytán szinte az egész glóbusz a neoliberális „kísérlet” laboratóriumává vált – a bipoláris világrend összeomlását követően immáron a posztszocialista térségben is. Ignacio Ramonet behatóan foglalkozott a globalizáció szuperstruktúrájának „planetáris hatalmával” (WTO, IMF, Világbank, OECD, G8-ak, nemzetközi hitelminősítő szervezetek és a washingtoni konszenzus „legitimáló” ideológiája, transznacionális vállalatbirodalmak, médiabirodalmak, a nemzetközi pénz-és tőkepiac egybe kapcsolódó láncolata). Ezzel kapcsolatban állapította meg, hogy „a demokratikus vitától függetlenedett és az általános választójognak alá nem vetett politikai hatalmak vezetik a Földet, és szuverénként döntenek lakóik sorsáról, s anélkül, hogy bárminő ellenhatalom korrigálná, módosítják vagy hozzák meg döntéseiket. Azért, mert a hagyományos ellenhatalmak – parlamentek, pártok, médiumok – vagy túlságosan is helyi érdekűek, vagy pedig túlzottan is cinkosok.”

(...) A neoliberális konszenzus tehát összefoglalóan azt jelenti, hogy általános jelleggel utasítják el a keynesiánus intézkedéseket, emellett pedig realizálni igyekeznek az „állam kiüresítését mind több és több állami funkció privatizációja útján.” A korábbi gazdaságirányítási rendszereket (és a keynesiánus gazdaságpolitika megoldásait) tudatosan meggyengítik, és nem zárható ki, hogy végül teljesen a nemzetközi szervezetekhez delegálják az egyes gazdaságpolitikai funkciókat.

III. Ordoliberalizmus vagy a helyi közösségekre építő humán fejlődés?     

A fenti, mainstream érvelés mellett hozzá kell azonban tenni, hogy az állami szerepvállalást a neoliberális dogma érvényesülési keretei között sem tételezi mindenki egységesen. A rendkívül népszerű „állam visszaszorulása/visszaszorítása” értelmezési kánon mellett megjelent egy olyan érvelés is, amely az állami feladat-és hatáskörök újraszabásáról beszél. Itt már korántsem arról van szó, hogy a „király meztelen” és kiszolgáltatott a globális kapitalizmus dzsungeltörvényeinek.

Wacquant meggyőzően érvel amellett, hogy a piac dominanciáját biztosító intézményi szerkezetet végső soron mégiscsak az állam határozza meg. Meglátása szerint a neoliberalizmus nem gazdasági, hanem politikai projekt, amely az állam lebontása (ha úgy tetszik, „elhalása”) helyett annak újjászervezését jelenti. A neoliberalizmus felfogása elutasítja ugyan a kollektív profilú gazdaságpolitikai megoldásokat (keynesiánus és szocialista praxis), ám az éjjeliőr vagy bakterállam melletti érveket is.

(...) Ahogy az ordoliberalizmus, a II. világháború utáni, az NSZK-ban uralkodóvá vált neoliberális vonulat képviselői fogalmaznának: a cél egy árszabályozó mechanizmuson alapuló, versenyelvű rendszer létrehozása (Walter Eucken), illetve az ez ennek működését biztosító, a versenyalapú gazdasággal konform speciális intézményi keret kialakítása. Az igazságos társadalmi rend záloga a freiburgi iskola hívei szerint a jogállam létrehozása: ezen a fundamentumon, az alkotmányos jogállami elvek közé szorított intézményeken és politikai aktivitáson nyugszik ugyanis a kapitalizmus léte és működése.

Wilhelm Röpke sokban legitimálható, „harmadik utas” nézőpontja a laissez faire típusú spenceri szabadpiaci konstrukció, illetve az állampolgárt a „bölcsőtől a sírig” kísérő szociális jóléti állam közötti „arany középutat” képviselte. Felfogásában az emberi tényező is kiemelt prioritást élvez. Számára a piacgazdaság a társadalom életének csak egy szűk szegmense, amelyet egy jóval kiterjedtebb szociális-társadalmi szféra vesz körül. Ezen vertikumban „az emberek egyáltalán nem versenyeznek egymással, nem termelők, fogyasztók, gazdasági társaságok, részvényesek, megtakarítók, hanem egyszerű emberek, (…) családtagok, szomszédok, vallási felekezetek tagjai, munkahelyi kollégák, közélet iránt érdeklődő állampolgárok, húsvér emberek, a maguk gondolataival és örök emberi érzéseivel; igazságosságra, békére, a jól végzett munka örömére, a természet szépségeire és nyugalmára vágynak.” 

Röpke „neoliberalizmusa” a szabad emberek gazdasági megszervezését célzó projekt; az az individuum tekinthető szabadnak, aki egy természet adta családi-, vállalkozói-, vagy helyi közösség tagja, aki számíthat az interperszonális kapcsolataiban szerepet játszó család, barátok és kollégák sokat mondó szolidaritására és mentes mind a paternalista állami gyámkodástól, mind a humánumot a gazdasági erők orosz rulett játékának kiszolgáltató „láthatatlan kéz” nagyon is látható csapásaitól. Ha továbbfejlesztjük Röpke gondolatait, már csak egy lépésre járunk attól, hogy valóságosan is elrugaszkodjunk a neoliberális ortodoxia gondolatvilágától: a fenntartható humán fejlődés egy olyan társadalmat kíván konstruálni, amelyben a közjavak előállítását, illetve menedzselését a helyi közösségek spontán önszerveződő módon, állami vagy piaci beavatkozás nélkül képesek hatékonyan megoldani. Az önszerveződő társadalom conditio sine qua nonja ugyanis a prosperáló helyi gazdaság, illetve az állampolgárok aktív részvételén alapuló közélet.

IV. Államépítés, vagy amit akartok?   

A 2007 nyarán kitört, Amerikából kiinduló globális gazdasági és pénzügyi válság hatására az állam szerepét illetően sokak szemében revideálódtak a korábbi neoliberális tanok. A válság folytán dominóként dőlt össze az évtizedeken keresztül domináns neoliberalizmus főiránya és a neokonzervatív eszmerendszer legitimitása is megkérdőjeleződött. „A liberalizáció, dereguláció, privatizáció szentháromsága nem tartható fenn tovább akkor, amikor az önszabályozó piacok hatékonyságán és a felelősségteljes piaci magatartáson alapuló amerikai pénzügypolitika a legnagyobb pénzügyi intézmények részvényeinek elértéktelenedéséhez, a bankrendszer működőképességének felborulásához, és végső soron az 1934 óta példátlan állami mentőakciókhoz és közvetlen tulajdonosi szerepvállaláshoz vezetett.”

A bankok állami forrás útján történő megmentése és konszolidációja a chicagói iskola tanainak teljes összeomlását jelentették, emellett a szabályozó intézmények jogi és szervezeti potenciál-erősítésének szükségessége is elemi igényként merült fel. A kortárs államelméleti munkákban már bőségesen találkozhatunk olyan megoldási javaslatokkal, amelyek szembemennek az évtizedeken keresztül axiómaként kezelt neoliberális dogmákkal és az állam új típusú szerepvállalását vetítik előre.

„Különösen azért fogalmazódott meg az állam szerepének újraértékelése olyan élesen, mert a gazdasági válság lényegesen kisebb károkat okozott azokban az országokban, ahol a gazdaság feletti (…) állami irányírás (ösztönzés és kontroll) lényegesen nagyobb, mint az euroatlanti modellben.” Ez alátámasztja azt az állítást, hogy válság idején egyedül az állam képes arra, hogy a stabilitás hordozója maradjon, szemben a piacok instabil metódusaival. Az állam számára fenn kell tartani azt a képességet, hogy a piac, sőt, bizonyos esetekben a társadalom aktorai számára is korlátokat állítson fel, éppen a társadalom védelme érdekében.   

Több olyan modellértékű elméleti és gyakorlati megoldás látott napvilágot a XX. század második felétől egészen napjainkig, amelyek alapján egy hatékony, a jó kormányzás (good governance) igényével adekvát, kellő demokratikus garanciákkal körülbástyázott és a globális trendekhez is igazodó, mégis fejlesztő karakterű állam kreálható a XXI. században. A változás irányát jól mutatja, hogy az államszocialista kísérletek bukását követően még a „történelem végét” vizionáló Francis Fukuyama az ezredforduló után már Államépítés címmel jelentette meg könyvét. A válság „kifutását” követően, 2011-ben pedig már egyértelműen az erős állam szükségessége mellett foglalt állást azzal, hogy kijelentette: a közigazgatás fejlesztésére van szükség, valamint arra, hogy a végrehajtó hatalom sok évre előre képes legyen kalkulálni és a terveit kivitelezni. Ennek révén a az állam válság-prevenciós és „kríziskezelői” karaktere megerősíthető és hatékonyabbá tehető.   

A „piaci fundamentalizmus” és a „globális szabad verseny” doktrínája a gazdasági és pénzügyi válság, a globalizáció-kritikus mozgalmak aktivitása, a Dél országainak erősödő együttműködése, illetve a neoliberális fejlesztéspolitikák csődje folytán megváltozott, a neoliberalizmus közpolitikai programja és a washingtoni konszenzus pedig világszerte háttérbe szorult. Ennek hátterében az állt, hogy rájöttek: „a washingtoni konszenzus nem átfogó, politikailag és érzelmileg semleges törvények, hanem durva érdekek tudományosságba öltöztetett összefoglalója volt, amely egy megrokkant nemzetgazdaságot, növekvő szegénységet és nyomasztó adóssághalmazt eredményezett.”

A „poszt-washingtoni konszenzus” égisze alatt a korábbi neoliberális áramlat helyét a jó kormányzás, a piacot reguláló intézményi környezet és az ehhez szükséges állami funkciók megteremtése/megerősítése, az alapvető jogok biztosítás, illetve a minőségi közszolgáltatások fontosságát hangsúlyozó narratíva vette át.   

A XXI. századi kihívásokra adott szakszerű és modern válaszokat a következő irányzatok megállapításainak felhasználásával tartom kivitelezhetőnek: a fejlesztő állam (Developmental State) empirikus adatokkal is alátámasztható praxisa; a közigazgatási jog terrénumában a New Public Management piac-konform ideáira reflektáló neoweberiánus vonulat; a Fukuyama által képviselt államépítés teóriája, végül a jóléti állam (Welfare State) elképzelése nyomán megvalósított skandináv modell mechanizmusának megoldásai. Idő hiányában ezen téziseket csak az általam legfontosabbnak tartott két irány lakonikus jellemzésével kívánom most felvázolni.     

Ad. 1. A fejlesztő állam paradigmája az igazi sikertörténetét a délkelet-ázsiai térségben megvalósított gyakorlat révén könyvelhette el. A fejlesztő állam délkelet-ázsiai praxisa ugyan tiszteletben tartja a társadalmi és gazdasági rend tágabb környezetben érvényesülő paramétereit (ekként a globális kapitalizmust), de a gazdasági rendszer alapvető megreformálására törekszik (ebben a térségben függetlenítve magát a társadalmi elvárásoktól vagy kívánságoktól), méghozzá erős állami gyámkodás segítségével. Japán a második világháborút követő fejlesztések során – Chalmers Johnson terminológiájával élve – alapvetően egy tervracionalitást realizáló állam (Plan Rational State) arculatát mutatta, amennyiben tudatosan igyekezett közvetlen állami beavatkozások útján hatni a gazdasági fejlődés menetére.Ezt a japán mintát kezdte el a későbbiekben kopírozni Tajvan, Dél-Korea, Szingapúr, illetve Hong-Kong (az ún. „kistigrisek”) állami vezetése.

A fejlesztő állam sikere egyrészt azzal magyarázható, hogy a kedvező geopolitikai klímában – a hidegháború idején – ezen rezsimek az USA (illetve Hong-Kong esetén Nagy-Britannia) teljes körű támogatását élvezték. Másrészt a hatékony, technokrata szellemiségű apparátusuk, a jól képzett köztisztviselői gárda követni tudta a fejlődési fázisokban előtérbe kerülő szükségleteket. Harmadrészt ezen programok nem találták szemben magukat a társadalom ellenállásával – nem kis részben egyébként éppen azért, mert berendezkedésük autoriter elveken nyugodott –, illetve az életszínvonal javulását eredményezte, csökkentve a jövedelmi egyenlőtlenségeket és szociális szolgáltatásokat biztosítva. Végül a vállalkozók, a tőkésosztály elfogadták az állami tervezés primátusát és hajlandónak mutatkoztak az abban rögzített ágazati reformok megvalósításában történő közreműködésre.

Látni kell, hogy ez a konstrukció nemcsak tekintélyelvű alapon jöhet létre (mint történt ez Délkelet-Ázsiában), hanem demokratikus keretek között is virulenssé válhat (a skandináv térség, illetve Írország példája).

A Robert Hunter Wade nevével fémjelzett Governing the Markets irányzat lényege, hogy a délkelet-ázsiai szisztéma nyomán megrajzolható a kapitalizmus keretein belül maradó és a hosszú távú fejlődés célját szolgáló, ám a gazdaság működésébe aktívan beavatkozó állam képe. Wade szerint az államilag koordinált ipari politikák és programok léte hozzájárulhat a fejlődő államok gazdasági növekedéséhez, sőt, annak ez szükséges feltétele is.   

Ad 2. A neoweberiánus közigazgatás-tudományi irányzat a New Public Manegement (NPM) állambarát kihívójaként jelent meg. A felfogás a good government megközelítését hasznosítja, amely a kormányzást valós, politikailag értékelhető tartalommal igyekszik megtölteni. A felfogás nem kívánja totálisan perifériára szorítani az államot, mert a társadalom életében komoly szerepet játszó szereplőként tételezi azt, amelynek „elsődleges feladata a közjó megteremtése, és mindenki számára a lehetőségeihez mérten való biztosítása. (…) A széles társadalmi párbeszédre nem azért van szükség, mert a hatalomban tehetségtelen emberek ülnének, hanem pontosan azért, hogy az állam által képviselt közjó valóban az emberek igényeit tükrözze. Az állam a neoweberi konstrukcióban aktív, tehát beavatkozik, de csak ott, ahol és amennyire szükséges. Intelligens, tehát a piaci szereplőkkel és a civil szférával gyümölcsöző kapcsolatokat ápol. És erős, ami nem jelenti azt, hogy nagy, terjeszkedő, és a hatásköri anomáliáknak se szeri, se száma. De nem is azt, hogy kicsi, eszköztelen, és ha cselekvésre kerülne sor, nem rendelkezik szakértői apparátussal. Az intézmények feladatait pontosan le kell fektetni, magasan képzett generalistákat kell az élükre állítani és szakterületükön kimagasló specialistákat az egyes részlegek élére.”

Pollitt és Bouckaert kutatásai szerint a modell őrzi a hagyományos Max Weberi komponenseket (az állam megerősítése, a képviseleti demokrácia legitimációs szerepének növelése, a közigazgatási jog szerepének fokozása) és újabb elemekkel kombinálja azt (a közigazgatásnak ki kell szolgálnia az állampolgárok igényeit, az állampolgárokat be kell vonni a döntésekbe, a közpénzek felhasználása során a tényleges eredmény elérésére kell koncentrálni, a közszolgálatot tovább kell fejleszteni). Lynn szerint a neoweberi iskola lényege a globális kapitalizmus ellen fellépni kívánó nemzetállamok igazgatási elitjeinek reakciója, az európai nemzetek segélykiáltása.

V. Összegzés   

Véleményem szerint – bár lényeges tónusbeli eltolódások zajlottak le az elmúlt évtizedekben – a nemzetállam továbbra is jelentős tényezőként fog funkcionálni, hiszen egyedül ez az entitás rendelkezhet kellő végrehajtói kapacitással és hatalommal arra, hogy érvényt szerezzen a jogalkotói akaratnak. Max Weber híres meghatározásával élve egyedül az állami szervek rendelkeznek a törvényes erőszak monopóliumával, a közhatalmi kényszerrel történő eljárás lehetőségével. Egyedül az állam jogosult diszponálni a honvédség, a rendőrség, a nemzetbiztonsági szolgálatok és az ellenőrző szervek felett, egyedül az Országgyűlés jogosult arra, hogy törvényt alkosson a központi költségvetésről és annak végrehajtására felhatalmazza a Kormányt a bevételek beszedésére, illetve a kiadások teljesítésére.

Saskia Sassen álláspontja szerint a szuverenitás nem fog elsorvadni, sokkal inkább a globalizáció és a „nemzetek feletti intézmények” hatására történő átalakulás figyelhető meg. „Ma is jelentős fokú szuverenitás van a világban, csak koncentrálódási helyei az elmúlt két évtizedben megváltoztak, s ebben a gazdasági globalizációnak kulcsfontosságú szerepe van.”

Úgy látom, hogy amíg a jogi szuverenitás a „posztnemzeti állapot” keretei között is teljes (az Alaptörvény R cikk (1) bekezdése értelmében az Alaptörvény Magyarország jogrendszerének alapja; a (2) bekezdés rögzíti, hogy az Alaptörvény és a jogszabályok mindenkire kötelezőek) és az csak az önkorlátozás aktusa révén „csorbul”, addig a politikai szuverenitást több faktor is befolyásolja (itt relevánsnak számítanak olyan belső dimenziók is, mint pl. a polgárháború jelensége), a gazdasági szuverenitás kapcsán pedig már csak nagyon erős megszorításokkal állami szuverenitásról beszélni.

Az is igaz ugyanakkor, hogy az állam marad a válságok esetére a végső garanciavállaló (hitelező), a gazdaság fő szabályozója, a gazdaságpolitika kidolgozója, a gazdaság legfőbb stabilizátora és korlátozott mértékben ugyan, de tulajdonosként és közszolgáltatóként is funkcionál.     

Dahrendorf megállapítása tehát, miszerint „bármilyenek is a globális nyomások és a lokális húzóerők, a nemzetállam marad a reformok központi szereplője”, napjainkra is érvényes „kinyilatkoztatás”. Érdemes azonban megfontolni Lecky gondolatát is: a nemzet boldogulásának alapja a „tiszta családi élet, a kereskedelmi tisztesség, az erkölcsi érték s a közszellem magas színvonala; az egyszerű szokások, a bátorság, az igazlelkűség s az egészséges, higgadt ítélet, melynek forrása (…) a jellem (…) és az értelem. Ha valamely nemzet jövőjéről helyes ítéletet akarsz alkotni, vizsgáld meg gondosan: növekvőben vannak-e ezen tulajdonságok, vagy kiveszőben? Főként azt figyeld meg: mely tulajdonságokat becsülik legtöbbre a közéletben? (…) Az erkölcsi áramlat megfigyelése alapján állapíthatod meg legjobban bármely nemzet horoszkópját.”       

Úgy látom, hogy az általam ismertetett és különböző szabályozási területek hatálya alá tartozó útmutatások csak kombináltan, egymás vegyítésével alkalmazhatók hatékonyan és sikeresen. Ezen elméletek szintéziseként szükséges lenne egy olyan konstrukciót kreálni, amely a demokratikus pluralizmus égisze alatt és a szabályozott piac keretein belül egyesíti a piac, a civil társadalom és az állam erőit, méghozzá akként, hogy az első szektorban a civil társadalmat, a másodikban az államot és a harmadikban a piaci intézményeket helyezi el – ez pedig egyben érdek-és igényérvényesítési sorrendet is jelentene. A piac ugyanis sokszor érzéketlen arra, hogy felismerje a társadalomban megjelenő emberi szükségleteket.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 
Hozott Isten!

 
It\'s my like
 
Filmismertetők!

Kattints a plakátra!

 
Filmplakátok

Kattints a plakátra!

 
Államépítés

A fejlesztő állam

 
Nyugtalan Nyugat

Kattints a képre!

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Népszerűsítő csíkok

René Magritte: The Spirit of Geometry, 1937

 
Biztonságos böngészés

Látogatóink védelméről a Rohamosztagos Security gondoskodik!

 
Mennyi az annyi?
Indulás: 2011-12-24
 
Nemzetközi helyzet
free counters
 

A karma és az asztrológia kapcsolata    *****    Engedd meg, hogy horoszkópod elkészítésével szabad választásodban segítségedre lehessek. Várlak a csillagjövõ oldalon!!!    *****    ♫ Vár Téged is az egyetlen magyar nyelvû, megbízható Zara Larssonnal foglalkozó forrás! ♫ ZL Hungary ♫ ZL Magyarország ♫    *****    WISE-VOGUE | MERT A DIVATBAN IS LEHETSZ BÖLCS! - ÚJ BLOG TERMÉKTESZTEKKEL, TIPPEKKEL, ÖTLETEKKEL A MINDENNAPOKRA    *****    Nettó Bruttó Bérkalkulátor 2018    *****    A HUN Tv kezet nyújt, Asztrológiai elõadásom az Élet Magazin mûsorában.    *****    INGYEN letölthetõ OSHO könyvek, ezoterikus olvasmányok, Asztrológia: tanácsadás, oktatás.    *****    ***Munkatársakat keresek kezdetben mellékjövedelemként / Napi 1-2 óra munkával, majd késõbb akár fõállásban is!***    *****    Ingyenes tanácsadás,rendeld meg a tetszésed szerinti elemzést és minden kérdésedre választ adok.Részletek az oldalon!    *****    Születési,baba,hold horoszkóp,elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,fogamzási képlet! Ingyenes tanácsadás!Várlak!Kattints!    *****    Csillagászati ismeretek kézdõk és haladók részére. INGYENES ASZTRO-suli minden tanulni vágyónak!    *****    ** Portálépítés - G-Portál & HTML & CSS & Wordpress segítségek, kódok, sablonok, egyedi scriptek **    *****    ASHLEY TISDALE! Újra megnyitott az oldal! ASHLEY TISDALE! Újra megnyitott az oldal! ASHLEY TISDALE! ASHLEY TISDALE!    *****    CSILLAGKÉPEK - a fokok szimbólumai    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - 6 ÉVE ONLINE - SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - 6 ÉVE ONLINE - SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG    *****    JENNIFER LAWRENCE MAGYARORSZÁG JENNIFER LAWRENCE MAGYARORSZÁG JENNIFER LAWRENCE MAGYARORSZÁG JENNIFER LAWRENCE    *****    Minimálbér, garantált bérminimum és szakmai minimálbér 2018 évben - 4 és 6 órás részmunkaidõs foglalkoztatás bére!    *****    Minimálbér, garantált bérminimum és szakmai minimálbér 2018 évben - 4 és 6 órás részmunkaidõs foglalkoztatás bére!    *****    WISE-VOGUE | MERT A DIVATBAN IS LEHETSZ BÖLCS! - DIVATBLOG TERMÉKTESZTEKKEL, TIPPEKKEL, ÖTLETEKKEL A MINDENNAPOKRA    *****    ANEZKABLOG megnyitotta kapuit, ahol a valódi, õszinte életét, véleményét olvashatjátok el!