Nyugat-Európa tekintetében pedig még mindig óriási tusák övezik a föderáció és a Nemzetek Európája ágensei között folyó disputát, amelynek végkifejlete egyelőre nem eldöntött, még akkor sem, ha a hagyományos nemzetállami szuverenitást képviselő véleményformálók vita során felhasználható "adu ászai" lassan elfogyni látszanak. Ráadásul a Reagan és Thatcher által Pandora szelencéjéből előcsalogatott neoliberális dogma több évtizedes uralmának sikeres megregulázását egyre többen az európai integráció égisze alatt képzelik el, a hagyományos monetáris kooperáció mellett (melynek során a tagállami nemzeti bankok korábbi szuverenitása varázsütésre illant el) a napjainkra megvalósuló közös pénzügy-piaci felügyelet révén, de egyre többen gondolják akként, hogy "nem az ördögtől való" egy közös fiskális politika feltételeinek kialakítása sem.

Lehetséges, hogy Hobbes Leviatánja elaggott egy kissé, ahogy azt mind többen fogalmazzák meg, de hogy posztnemzeti állapotban élnénk, amint azt Jürgen Habermas állítja, vagy hogy a nemzetállamoknak végképp befellegzett, ahogyan azt Kenichi Ohmae próbálja interpretálni, nyilvánvaló gyengénlátás eredménye.  A nemzetállamok  - az évszázadokon keresztül domináns pozíciót betöltő vesztfáliai paradigma gyökeres eliminálódása mellett ugyan- , de ma is lélegeznek és hogy nem csak a transznacionális vállalatbirodalmak és a tőkekoncentrációban érdekelt nagytőkések "élni hagyni" elvét érvényesítő kegyéről van szó, hanem valami többről, azt éppen a fejlesztő állam ázsiai paradigmájának sikere mutatta meg, amely neoliberális szemszögből unortodox módszerekkel, a laissez faire erősen megtépázott tekintélyű elvének sutba vágásával mutatta meg, hogy a láthatatlan kezet talán mégis érzékelhetővé kell tenni, mi több, irányítani is kell annak mozgását. (De utalhatunk arra a híres weberi tézisre is, amely szerint egyedül az állam képes az erőszakalkalmazás legitim monopóliumára, vagy arra a schumpeteri megállapításra, hogy ez az entitás jogosult az adó jogszerű beszedésére.)

A történelemnek a bipoláris (az USA és a Szovjetunió, illetve vazallusaik által uralt) világrend megszűnésével és a liberális demokráciák piacgazdaságot preferáló allűrjének átmeneti győzelmével (amely a gazdaságot a többi társadalmi alrendszer fölébe emelte, amint azt Schumpeter témánk szempontjából korai, politikai piacról vallott felfogása is előrevetíti) tehát nem  lett vége, amint azt Fukuyama állította - és talán a villágtörténelem, mint a világ ítélőszékének (Schiller) paradoxona, hogy később maga Fukuyuma volt kénytelen revideálni korábbi álláspontját az Államépítés című munkájában.

"Mégsem éjjelilőr" - mondhatnánk tehát Forgács Imrével összhangban az államról, de ennek  a jelenségnek a mikéntjéről talán már más konzekvenciákat vonnánk le, mint Forgács.  Az mindenesetre igazolható, hogy a tőkés libertarianizmus mindent átható liberalizmusával szemben egy neokeynesiánus-neoweberi fordulatra van szükség: a jóléti állam preferenciáinak újbóli megerősítésére, mert azt Korten, a  tőkés társaságok világuralmának mindenki másnál mélyebb ismerője is helyesen látta, hogy a pluralizmus uralta erőtérben elsősorban az állampolgárok akaratát kell lajstromozni, majd ennek mentén "rendezni végre  közös dolgainkat." Ezt az akaratot azonban jobban képes artikulálni és kivitelezni az állam, amely azért mégiscsak szolidáris polgáraival szemben, mint a  személytelen, profitéhes mamutvállalatok.

Az arab államok demokráciáról és emberi jogokról vallott felfogásáról lehet és kell is vitatkozni, megpróbálván meggyőzni őket Radbruch igazságáról, miszerint az emberi jogi minimum jelenti azt az igazságossági mércét, amely alapján el lehet vitatni a nagy mértékben igazságtalan normáktól annak érvényességét és jogi jellegét. A gazdaság kérdéseiben azonban intenzív kooperációra kell törekednünk, hiszen a Nyugatnak nem a képzeletbeli trónus piedesztáljáról kell osztogatnia a felsőbbrendűség érzésével átitatott verdikteket, hanem a partnerség elvének megfelelően kell leülni a "kerekasztalhoz", így próbálván tanulni a keleti államok gazdaságpolitikai ars poeticájából. "Ex oriente lux" -azaz Keletről jött a fény, mondották régen. Talán lehet is benne valami.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés