A civilizáció szó a francia felvilágosodás nyomán terjedt el a nyugat-európai dogmatikában (Karácsony András kutatásai szerint ezt a terminust első ízben Voltaire használta), és már a kezdetektől az intellektuális, technikai, morális és társadalmi haladást - egy szóval: a felvilágosodást -  jelölték vele, mintegy a keleti "barbárság és despotizmus" ellenpólusaként. A civilizáció szó negatív aspektusaira a német Herder hívta fel a figyelmet, aki sikerrel alakította át a szó jelentéstartalmát: német területen a a kultúrát azonosították az intellektuális és tudományos haladással, míg a civilizációval az emberi élet anyagi oldalát jelölték. Thomas Mann interpretálásában a kultúra a szellemiség, míg a civilizáció a gépiesítés szimbóluma. Oswald Spengler szerint a civilizáció egyenesen a történelmi folyamat vége - "a szervetlenné vált, elsorvadt formák lépcsőzetes leépülése."

A francia forradalmat hajlamosak vagyunk a felvilágosodás és a racionalizmus elementáris győzelmeként értékelni, az "Ember és polgár jogainak deklarációja" című instrumentumot pedig ezen forradalom egyenesági következményeként, melyben a feudalizmus szabadságfosztó mechanizmusa helyett a szabadságjogok  univerzális biztosítása mellett törtek lándzsát. Niall Ferguson tavaly megjelent, "Civilizáció - A Nyugat és a többiek" című munkájában azonban rámutat, hogy a francia forradalom soha nem az a heroikus össznépi megmozdulás volt, amelynek képét sikerrel plántálták belénk. Edmund Burke már a forradalom hajnalán látta, hogy "minden emberit és istenit feláldoztak a közbizalom bálványának, a következmény pedig a nemzeti csőd. (...) Minden egyes út végén csak az akasztófák látszanak" Ferguson a forradalom dinamikáját analizálva jutott azon megállapításra, miszerint a francia forradalom már a kezdetektől "durván erőszakos volt. A gyűlölt börtön, a Bastille elleni lázadás (1789. július 14.) betetőzéseként lefejezték Launay márkit, a Bastille kormányzóját és Jacques de Flesselles-t, a párizsi kereskedők rendészét. Alig több mint egy héttel később kivégezték a király miniszterét, Joseph-Francois Fullon de Douét és vejét, Berhier de Sauvignyt is. Amikor a következő októberben a forradalmi tömeg megtámadta a királyi családot Versailles-ban, mintegy száz embert öltek meg. 1791 a számos emberéletet követelő tőrök napja és a Mars-mezei mészárlás esztendeje is. 1792 szeptemberében mintegy ezernégyszáz királypárti foglyot végeztek ki a bretagne-i, a vendée-i és dauphinéi ellenforradalmi megmozdulásokat követően. Ennek ellenére még több kellett ahhoz, hogy megszülethessen a valódi terror, melynek során a modern kor történetében elsőként bebizonyosodott a kegyetlen valóság: a forradalom felfalja saját gyermekeit. (...) 1792 áprilisától kezdődően, amikor a hatalom a Közjóléti Bizottság  kezében összpontosult, Párizs őrültek házává változott. Először letartóztatták, majd október 31-én kivégezték a Jakobinus Klub egyik csoportját, a girondistákat. (...) Ezt követően Georges-Jacques Danton és követői vonulhattak a kivégzőhelyre. Végül a Közjóléti Bizottság vezető alakjára (...), Maximillien Robespierre-re is sor került a nyaktiló zuhanó bárdja alatt. Ehhez a haláltánchoz a zenei aláfestést a megdöbbentően vérszomjas Marseillaise szolgáltatta."

A szabadosság szintjére emelt, tabukat nem ismerő liberalizmus egyenesági következményeként értékelhető a mind vulgárisabbá degredálódó jakobinus diktatúra, mely lassan letörölte zászlajáról a "Liberté, Égalité, Fraternité" jelszavakat, pontosabban a középső hívószó egy sajátos metamorfózison esett át: az egyenlőség legfeljebb azt jelentette, hogy mindenkinek egyenlő joga volt a Guillotine alá feküdnie. 1794-ben, a "nagy francia forradalom" hozományaként mintegy 170 000 embert mészároltak le Vendée-ben: "Vendée nincs többé... A kapott parancsok alapján lovakkal tapostattam agyon a gyerekeket, lemészároltattam a nőket, akik így nem szülnek több brigantit. Nincs egyetlen fogoly, aki ezt felemlegetné: kivégzettem mindet" - summázta az ott történteket Francois Joseph Westermann tábornok.

Franciaország a mai napig piros betűs ünnepként lajstromozza július 14-ét, a Bastille bevételének napját. Eközben  Christophe Girard, Párizs kultúráért felelős alpolgármestere és Guillaume Klossa, az EuropaNova agytröszt elnöke felhívást intéztek a francia elnökaspiránsokhoz annak érdekében, hogy "határozottabban és egyértelműen ítéljék el Orbán Viktort és kormányát". Mindezt azért, mert a magyar Országgyűlés nekik nem tetsző törvényeket alkotott. Kicsit sem disszonáns ez a magatartás, ugye?  Előre Vendée népe, a "civilizáció"nevében?!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés