Cégér





 
Tudástár

 
Citátor

Kattints a képre!

 
Látható kéz

Kattints a képre!

 
Plakátok

Kattints a képre!

 
Az igazi tisztviselő

 
Ajánló

Kattints a képre!

 
Külkalandozó







 
Update
Update : Demagogosok tündöklése és bukása

Demagogosok tündöklése és bukása

  2012.01.03. 22:33

"Csak az erősebb tudja a gyengébb terhét is hordozni. Ezt az evangéliumi igazságot igazolja az élet s ez felel meg legjobban a magyar egyéniségnek is. Ezért nem elég önmagában a rendelet, ezért kell nevelni a szociális lelkületet és azért is, mert ez a legjobb védelem a felületességgel szemben és a legjobb prevenció a politikai demagógia káros hatásának megelőzésére, amely demagógia oly sokszor használta fel érvényesülési eszköznek az elégedetlenséget s az emberibb élet utáni vágyat." (Faragó Ede, 1943)


A  Faragó Ede által a második világégés derekán megfogalmazott gondolatok is mutatják, hogy a szociális biztonsághoz való jog iránt a széles néptömegekben megmutatkozó igényt gyakran használták fel antihumánus céljaik eléréséhez demagóg nézeteket valló politikai csoportosulások és személyek.

Maga a demagóg elnevezés már az ókori Hellászban kimunkálódott: a démosz (nép) és az agó (vezetek) szavak összekombinálásából. A mai fogalmainknak megfeleltethető demagóg valószínűleg Kleón lehetett, aki bőrkötényben állt a szószékre, hogy megnyerje magának az egyszerűbb emberek szimpátiáját, illetve artikulálatlanul rikácsolt és gyalázta ellenfeleit. Mindemellett a demagógok a politikai erőtér általában neutrális aktoraiként az athéni politikai rendszer alapvető sarokköveit jelentették. Az athéni demokrácia alkonyára azonban a hatalomért egymást túllicitálva versengő demagogosok tevékenysége folytán a szó elnyerte mai pejoratív, negatív élét.

A demagógia szó első intézményesült használatára a XVIII. század végétől került sor. Az 1789. évi francia forradalom idején jelentek meg az első "demagógusok". De már korábban is körülírták a demagógok ügyködését jellemző manővereket, miszerint "egyedül ők azok, akik szofisztikus patvarkodásaikkal, sima fogásokkal, sztentori kiáltozással, hízelkedéssel és hatásos hazugságokkal, hallgatással, a hihetőség némi látszatával és az igazság mázával felékesített színtiszta hazugságot nemcsak a népre zúdítják rá, hanem a privilégiumokat és megerősített törvénycikkeket is teletömik olyannyira, hogy a nagyságos urakat is elámítják becsületes gondolkodásuk megzavarásával hitük hihetetlen gyalázatára" - írta Alvinczi Péter református prédikátor a jezsuitákról 1620-ban, Quereala Hungariae (Kesergő Magyarország) című munkájában.

A hitviták terrénumában kibontakozó, mind személyeskedőbb hangvételűvé váló viták egyik fő célja az ellenfél lejáratása, kigúnyolása és erkölcsi elpusztítása volt.

A természetjog képviselőinek fellépésével, majd a társadalmi szerződésre vonatkozó elméletek kidolgozása nyomán általánossá vált az a felfogás, amely szerint a hatalom a kormányzottak beleegyezéséből, a konszenzusból táplálkozik, ezért minden döntéshozónak - manifeszt vagy látens módon - meg kell szereznie az állampolgárok legalább egy részének támogatását. Ezért minden valamirevaló politikusnak magáévá kell tennie (legalább a retorika) szintjén azt a Cicerói mondást, miszerint a "nép üdve legyen a legfőbb törvény". (Salus populi suprema lex esto). Jean-Paul Marat, a francia forradalmi terror egyik legfőbb teoretikusa "a nép barátjaként" (L'Ami du peuple) arra szólította fel a francia populációt, hogy jelöljenek ki az állam irányítására egy diktátort: "Válasszátok meg azt a polgárt, akit eddig a legtájékozottabbnak, leglelkesebbnek és legmegbízhatóbbnak találtatok! Én a nép egyik barátját javaslom."

Az egyik leghírhedtebb demagóg minden bizonnyal a nemzetiszocialista párt vezére, az először csak a müncheni sörcsarnok hordóin, majd milliós nürnbergi pártgyűléseken és erődemonstrációkon szónokoló Adolf Hitler volt, aki a német birodalom "vezéreként" Európa nagy részét uralma alá hajtotta, hatalmának brutalitása pedig köztudomású tény.

A leginkább a második világháborút követően népszerűvé váló szociális jogállam gondolatának felismerése abban állt, hogy a fennálló társadalmi rendet egyesek igazságtalannak tartották. A szociális jogállam a társadalmi rend megváltoztatásának igényével lépett fel, ekként a társadalomban uralkodó egyenlőtlenségek mérséklésének, nivellálásának eszközeként állam beavatkozását preferálta.Dinah Shelton szerint "a parlamentáris demokráciában (...) az államnak már védenie kell az alapjogokat és gondoskodni kibontakozásukról - mind a szociális igazságosság, mind pedig a politikai szabadságok területén." Wilensky szerint a szociális állam lényege "a jövedelem, a táplálkozás, az egészség, a lakás és az oktatás minimális mértékének állami szavatolása minden állampolgár számára politikai jogként, nem pedig jótékonysági adományként." Ezzel összhangban áll a magyar Alkotmánybíróság értelmezése, amely szerint a "szociális kihatású normák meghatározásakor a jogalkotó igen nagy szabadsággal bír, és széles körben gyakorolhatja mérlegelési jogát a tekintetben, hogy a számos tényező közül melyeket milyen súllyal vesz figyelembe. Döntéseinek alapja és egyben korlátja is az ország mindenkori teherbíró képessége."

Az 1989. évi rendszerváltozást követően sokan szembesültek a kádári diktatúra paternalista gyámkodásával szemben a kapitalizmus könyörtelen törvényszerűségeivel. A megszorítások számos alkalommal adtak lehetőséget a mindenkori ellenzéki tömörüléseknek arra, hogy a szociális kártya demagóg kijátszásával apelláljanak a szavazói bizalom megszerzésére. Alapvetően építettek a Bokros-csomag rigorózus intézkedéseinek kritikájára az 1998. évi választásokon győztes polgári pártok (Fidesz, MDF, FKgP). Medgyessy Péter győzelme nagyban köszönhető a "jóléti rendszerváltás" programjának meghirdetésével és a Welfare State megoldásaihoz konvergáló kormányzati intézkedések kilátásba helyezésével, amit kormányra kerülve meg is próbált kivitelezni. Az eredmény ismert: a szocialisták taroltak a 2002. évi helyhatósági választásokon, ám ennek áraként hamarosan újabb megszorító intézkedéseket kellett foganatosítani. A Gyurcsány vezette kabinet a győzelem fejében 2006 előtt sikerrel palástolta el az ország kedvezőtlen gazdasági atmoszféráját, a 2006 utáni színvallás és az azt követő átgondolatlan megszorítások pedig emberek garmadáit ábrándítottak ki a baloldal politikából. A Fidesz ellenzékben sikerre vitte fel a szociális demagógián alapuló retorikát. A felelőtlen ígéretcunami a 2010. évi országgyűlési képviselőválasztások kampányának is meghatározó momentuma volt, ma pedig tartunk, ahol tartunk. Ideje lenne érvényt szerezni Faragó Ede fentebb vázolt gondolatainak...

Felhasznált irodalom

  • Bitskey István: A restek eledele. In: Rubicon, 1996/3. szám
  • Hahner Péter: Szabadság, egyenlőség, demagógia! In: Rubicon, 1996/3. szám 
  • Németh György: Demagógok Athénban. In: Rubicon, 1996/3. szám
  • Sári János - Somody Bernadette: Alapjogok - Alkotmánytan II. - Osiris Kiadó, Budapest, 2008

Még nincs hozzászólás.
 
Hozott Isten!

 
Zöldfelület

Kattints a képre!

 
Filmismertetők

Kattints a plakátra!

 
Fordítva

Kattints a képre!

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Whistler kutyája

 
Biztonságos böngészés

 
Népszerűsítő csíkok

 
Népszámláló
Indulás: 2011-12-24
 
Nemzetközi helyzet
free counters